Gyors ütésekkel gyilkoltak

Dél-Amerikában a dinoszauruszok kihalása után több mint 50 millió évig barangoló, hatalmas, röpképtelen gyilokmadarak félelmetes ragadozók voltak. Egy új kutatás most azt mutatja, a madarak hatalmas csőre gyors és erős ütésre volt képes, mellyel nagy valószínűséggel egyetlen csapásra megölték az áldozatot.

Steve Wroe, ausztrál kutató szerint, a madarak hatalmas csőre végén nagy kampó helyezkedett el. Wroe azon nemzetközi csapat tagja volt, mely a rendkívüli élőlények ragadozó viselkedését tanulmányozta. A Phorusrhacidae családba tartozó madarak Dél-Amerikában szaporodtak el, amikor az még szigetkontinens volt. A kevesebb, mint egy méterestől akár három méteresre is megnövő állatoknak 18 faja ismert, melyek, a mindössze néhány millió évvel ezelőtti kihalásukig kifejlődtek. Ám, mivel a Földön jelenleg semmi sem hasonlít a gyilokmadarakra, igen nehéz kideríteni, milyen volt életvitelük.

A kérdés megválaszolására a kutatók egy bizonyos faj, az Andalgalornis csontvázát vizsgálta meg. Ez az állat Argentína északnyugati részén élt mintegy hatmillió évvel ezelőtt. Közepes méretű volt, körülbelül 1,4 méter magas, és 40 kilogrammot nyomhatott. A többi gyilokmadárhoz hasonlóan, koponyája nagy volt (37 centiméter), súlyos, keskeny csőrrel rendelkezett, melynek végén olyan kampó volt, mint a karvaly csőrén.

A csapat szkennelte a koponyát, hogy képet alkosson belső felépítéséről, majd úgynevezett végeselem-analízist végeztek rajta, hogy kiértékeljék képességeit. Az eljárás során számítógépes modellt készítenek a koponyáról, melyet aztán azon erőtípusoknak tudnak kitenni, amelyeket a valódi csontváz is megtapasztalna a támadási viselkedés különféle megnyilvánulásai esetén. Az eredmények azt mutatták, az Andalgalornis úgy fejlődött ki, hogy leüsse áldozatát. Hasonló módon, ahogy a technikás bokszoló egy sor gyors, célzott ütést visz be. Más stratégiák a sérülést kockáztatnák úgy, hogy a karcsú csőrt túl nagy nyomás alá helyeznék – derítette ki a csapat.

Wroe szerint, a madár ismételt, gyors csapásokat alkalmazott, lefelé irányulókat. A nyakizmokat használta, hogy a csőrén lévő nagy kampót az áldozat testébe vágja, majd visszarántsa, és így tépjen. „Nagyon rosszul adaptálódott ahhoz, hogy megragadjon és megrázzon valamit.”

A tanulmány a PLoS One tudományos folyóiratban jelent meg. Vezető kutatója, Federico Degrange hozzátette, „eddig soha senki sem kísérelt meg ilyen összehasonlító, biomechanikai elemzést végezni egy gyilokmadáron. Ki kell derítenünk ezen csodálatos madarak ökológiai szerepét, ha tényleg meg akarjuk ismerni, Dél-Amerika szokatlan ökoszisztémái hogyan fejlődtek az utóbbi 60 millió évben.”

A gyilokmadaraknak volt lehetőségük arra, hogy különleges támadási technikájukat az állatok figyelemreméltó tartományán próbálják ki. A madarakhoz hasonlóan, számos egyéb nehézsúlyú, és szokatlan kinézetű élőlény fejlődött ki, mialatt Dél-Amerika elvált az északi résztől. Ezek között ott voltak az óriáslajhárok, a hatalmas, tatuszerű élőlények, sőt még három méter hosszú rágcsálók is.

(BBC)