Lakomáztak is a hullakamrában

Régészek egy izraeli temetkezési helyen megtalálták a világ első ismert, szervezett lakomájának maradványait, melyre mintegy 12 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor.

Mintegy 12 ezer évvel ezelőtt, egy apró, napfényes barlangban, Izrael északi részén, a gyászolók megették a sült teknőshús maradékát, és összegyűjtötték a megfeketedett teknők tucatjait. Ezt követően letérdeltek a barlang padlójába vájt nyílt sír mellett, és lerótták kegyeletüket az abban összegömbölyödő, elhunyt, idős asszony előtt, ezzel felkészítve őt spirituális utazására. A teknőket feje és csípője alá helyezték el, majd többtucatnyi teknőt raktak a testre és köré. Ezt követően számos ritka és mágikus dologgal hagyták magára: egy szirti sas szárnyával, egy leopárd medencecsontjával, és egy ember levágott lábával.

A Leore Grosman izraeli régész vezette kutatás tárgya a ma Hilazon Tachtit néven ismert apró barlang. A vizsgálat már felfedte, hogy a rejtélyes nő – a natufi kultúra tagja, mely 15 000–11 600 évvel ezelőtt virágzott a mai Izrael, Jordánia, Libanon és talán Szíria területén – a világ legkorábbi, ismert sámánja volt. A szakképzett mágusnak és gyógyítónak hitt nőre valószínűleg úgy tekintettek, mint összekötőre a spirituális világgal, aki közössége nevében természetfeletti erőkkel kommunikál – mondja Grosman.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban hétfőn közölt tanulmányban Grosman és Natalie Munro zooarcheológus felfedi, hogy a sámán temetési lakomája csak egy fejezet volt a natufiak intenzív rituális életében. Ők voltak az első emberek, akik felhagytak a nomád élettel és falvakban telepedtek le. A temetést követő években rendszeresen, számos ember mászta meg a meredek, 150 méteres lejtőt a barlangig, a közösség más tagjait hozták fel eltemetni, emellett nagy mennyiségű ételt is felhordtak. A sírok mellett az élők bőségesen belakmároztak az auroch – ősszarvasmarha – húsából. A lakomákat talán az elhunytak tiszteletére rendezték.

A Hilazon Tachtitból származó újabb bizonyítékok azt sugallják, hogy a lakomázás a hullakamrában legalább 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött, a paleolitikum vége felé. Ezek az események megalapozták a későbbi, sokkal körülményesebb ceremóniákat, melyek a halottak előtt tisztelegtek a neolitikumi, gazdálkodó közösségekben. Nagy-Britanniában például, a neolitikum farmerei tápláló, fiatal malacokat vágtak le 5100 évvel ezelőtt a Durrington Wallsnál, Stonehenge közelében, az éves, téli napforduló ünnepére. A megemlékezések részeként a résztvevők állítólag magukkal vitték elhunyt honfitársaik hamvait, akik az előző évben, a közeli Avon-folyóban haltak meg.

A natufi eredmények az első, egyértelmű betekintést engedik az ilyen lakomák homályos kezdeteibe – mondja Ofer Bar-Yosef harvardi régész. Elmondása szerint „a natufiak olyanok voltak, mint az alapító atyák. Ebben az értelemben a Hilazon Tachtit a neolitikumi közösség néhány egyéb gyökerét mutatja meg.” Grosman egyetért. „A natufiak egyik lábbal a paleolitikumban, a másikkal a neolitikumban éltek.”

A Galilea nyugati részén, a Hilazon-folyó felett elég magasan elhelyezkedő Hilazon Tachtit barlangot sokáig csak a helyi kecskepásztorok és családjaik ismerték. Ám az 1990-es évek elején Bar-Yosef számos natufi pattintott kőszerszámot talált szétszórva a száraz, cserjékkel tarkított lejtőn a barlang alatt, ezért felmászott, hogy kivizsgálja. A harvardi kutató ezt követően értesítette Grosmant a Héber Egyetemen, hogy gondjaira bízza az ásatást. A kutató és kis csapata 1995-ben kezdte meg a feltárást.

A csapatnak először le kellett fejteni a kecsketrágyából, hamuból és cserépdarabokból álló felső réteget, mely az utóbbi 1700 évben halmozódott fel. A réteg alatt öt ősi aknát találtak csontokkal megtöltve, emellett egyedi natufi kőeszközöket és kőszéndarabokat, melyek alapján az aknákat 12 400–12 000 évvel ezelőtti tartományba helyezték. Az egyik alján egy 45 éves sámán – a natufi időkben igencsak idősnek számított – volt eltemetve legalább 70 szárazföldi teknős maradványaival, és néhány ritka állat testrészeivel. Az elemzések kimutatták, hogy a nő medencecsontja deformált volt. Feltűnően aszimmetrikus megjelenése lehetett, valószínűleg sántított, egyik lábát húzta.

Grosman megvizsgálta a sámánokról szóló történelmi beszámolókat világszerte, és kiderítette, hogy számos kultúrában, a sámánok fizikai deformitástól vagy valamiféle sérüléstől szenvedtek. Brian Hayden kanadai régész szerint „nem szokatlan, hogy a rokkantsággal – akár mentális, akár fizikai – rendelkező embereknek szokatlan, természetfeletti erőket tulajdonítottak”.

Miután 12 ezer évvel ezelőtt eltemették spirituális vezetőjüket a Hilazon Tachtitban, a natufiak egyéb temetések miatt is visszatértek a barlangba, végül legalább 27 férfi, nő és gyerek testét helyezték örök nyugalomra három, kommunális üregben – mondják a kutatók. Néhány későbbi látogatás során a natufiak megnyitották a közös sírokat, és bizonyos csontokat, többek között koponyákat eltávolítottak, talán hogy megmutassák, vagy máshol temessék el azokat – mondja Grosman.

Mostanáig azt hitték, hogy a temetkezési helyekről a csontok eltávolításának folyamata a neolitikumban kezdődött olyan helyszíneken, mint Jerikó, mintegy 11 ezer évvel előtt. Hasonló gyakorlatra derült fény egy későbbi neolitikumi helyszínen, a törökországi Çatalhöyükben. A gyászolók mindkét helyszínen gipsszel vonták be az emberi fejeket és szertartásos céllal tartották meg őket.

Grosman elmondta, úgy hiszik, ütemezett látogatások is voltak a Hilazon Tachtithoz. A natufiak a jelek szerint hegyi gazella és auroch csontjaival megpakolva tették meg az utat. A tanulmány szerint egyetlen lakoma alatt a gyászolók mintegy 300 kilogrammnyi aurochhúst is elfogyaszthattak. Ám nem az evéshez hozták az összes ételt. Mindennapi életükben a natufi családok alig ettek aurochot, mivel az állat akkor relatíve ritkának számított. A faj erejét és sebességét figyelembe véve vadászata valószínűleg közösségi erőfeszítést követelt meg.

A gyászolók az aurochhúson történő lakomázást a tápértéken túli okokból választották. „A későbbi időkből tudjuk, hogy az auroch rituálisan fontossá vált a régióban” – mondja Natalie Munro zooarcheológus. Néhány későbbi kultúra, úgy tűnik, tényleg szent állatnak, a termékenység szimbólumának is tekintette az aurochot. Például Törökországban, a 11 600 éves Gobekli Tepe rituális helyszínen – melyet a világ egyik legidősebb templomának tekintenek – a vadászó-gyűjtögetők aurochokon lakomáztak.

Munro úgy hiszi, a Hilazon Tachtit hatalmas rituális lakomái az elvesztett szerettek gyászolásán kívül egyéb fontos célt is szolgáltak. Első alkalommal letelepedett közösségben élve, a natufi családoknak módot kellett találniuk arra, hogy megkönnyítsék a súrlódásokat, melyek a szomszédság miatt folyamatosan felmerültek. A paleolitikum vadászó-gyűjtögetőivel ellentétben a natufiak már nem tudtak szétválni és könnyen távozni, ha probléma merült fel. Olyan sokan lettek, hogy régiójukban már nem találtak szabad területet. Ezért új módját találták ki a stressz levezetésének, hatalmas, közösségi partikat hoztak tető alá, hogy a fontos rituális eseményeket megünnepeljék – mondják a kutatók.

„Amikor az emberek úgy érzik, ugyanazon csoport tagjai, akkor nagyobb hajlandóságot éreznek a megosztásra és a kompromisszumokra, hogy megoldják a konfliktust” – mondja Munro. Az új eredmények azt sugallják, hogy a közösségi ünneplés mélyebb gyökerei, és az emberi maradványok rituális célra történő megőrzése – melyeket később olyan helyeken találtak meg, mint Gobekli Tepe, Jerikó és Stonehenge – évszázadokkal a gazdálkodó társadalmak megérkezése előtt kifejlődött. Ezek a szertartások fontos szerepet játszottak a paleolitikumi vadászó-gyűjtögető életmódról a gazdálkodóra történő átállásban.

(Discovery News)