Kapható a Leonar3Do

Bolti forgalomba került csütörtökön a Leonar3Do elnevezésű magyar találmány, amely a világ első, úgynevezett komplett 3D virtuális valóság terméke, és a közönséges személyi számítógépet egy interaktív háromdimenziós munkakörnyezetté egészíti ki – mondta Kárpáti Zoltán, a Leonar3Dót termékké fejlesztő 3D for All Kft. pénzügyi igazgatója.

MNO
2010. 09. 23. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A terméket több nemzetközi díjjal tüntették ki, így például 2008 szeptemberében San Joséban a Tech Museum of Innovation a Leonar3Do-projektjet a világ öt legjelentősebb innovációja közé sorolta oktatási kategóriában. Tech Award díjat sem korábban, sem később még soha magyar jelölt nem kapott. A Magyar Rektori Konferencia 2009 decemberében vállalt védnökséget a Leonar3Do projekt felett.

250 ezer forint az ára

A pénzügyi igazgató elmondta: a Dunavarsányban gyártott termék most először került a boltokba. A termék ára bruttó 250 000 forint lesz. Arra vonatkozóan, hogy a cég mekkora bevétellel számol az eladásokból, nem mondott becslést, és hangsúlyozta: ezt nehéz előre látni, mivel világújdonságról van szó. A gyártás generálkivitelezője – vállalkozóként – a dunavarsányi CARO Kft. Elmondta: a termék bármely személyi számítógépet kiegészíthet. Van egy úgynevezett központi egység – ezt kell a számítógéphez csatlakoztatni egy USB-kábellel –, a dobozba csatlakozik be az egér szerepét ellátó, de térben mozgatható madár, a szenzorok, valamint egy 3D szemüveg. A pénzügyi igazgató beszélt arról is, hogy keresnek külföldi forgalmazó partnereket, a licencet nem árulják, ugyanakkor nem zárkóznak el teljesen annak eladásától.

Jelentős állami támogatás


Kárpáti Zoltán ismertette: a 3D for All Kft. fejlesztői tevékenységének elindítását az állami forrásokból nyert támogatások tették lehetővé, így 300 millió forintot nyertek el az Irinyi és a Jedlik Ányos program keretében. A szükséges infrastruktúra kialakítása és a fejlesztői alapstáb megszervezése után az érdemi fejlesztői munka 2006 májusában kezdődött. A kutatás-fejlesztési szakasz akkor vett igazán markáns fordulatot, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Intézetével és a Femtonics Kft.-vel közösen benyújtott projektjavaslat alapján a 3D for All Kft., mint konzorciumvezető, megkapta a támogatást, amely a 28 hónapos munka költségeit 75 százalékban fedezte vissza nem térítendő támogatással – mondta Kárpáti Zoltán.

A 2007. október 1-én indult, három munkaszakaszra bontott projekt 2010. január 31-én lezárult, a beszámoló elfogadása megtörtént – fűzte hozzá. Elmondta: az ötlettől a megvalósításig, cégük további 100 millió forint saját forrást is felhasznált. Kárpáti Zoltán hangsúlyozta: eddig is léteztek ugyan úgynevezett virtuális valóság-berendezések, azonban a legolcsóbb is körülbelül 10 millió forintba kerül, ráadásul ezeket nem termékként árulják, hanem szolgáltatásként lehet hozzájuk jutni. Így csak a nagyobb cégek – például gépjármű-, vagy repülőgépgyártók – számára elérhető.

A Leonar3Dót nemcsak cégeknek, hanem otthoni felhasználóknak is szánják, valamint különböző szakmákban és az oktatásban is jól használható – emelte ki a pénzügyi igazgató. A gyakorlati alkalmazásra példaként említette, hogy a termék megkönnyíti és meggyorsítja például a tervezést, mivel létre lehet hozni térbeli formákat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.