Vatikáni kitüntetést kapott Roska Tamás

Barátok, kollégák, pályatársak, egykori iskolatársak és a tudományos élet jeles képviselői, tisztelői köszöntötték Roska Tamás akadémikust 70. születésnapján pénteken Budapesten; ebből az alkalomból XVI. Benedek pápa a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének civil fokozatát adományozta a professzornak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar alapítójának. A kitüntetést Juliusz Janusz apostoli nuncius nyújtotta át.

MNO
2010. 09. 24. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felsőoktatási intézmény karának aulájában tartott ünnepségen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntőjében úgy fogalmazott, hálásnak kell lenni Roska Tamásnak azért, hogy a kezdetektől támogatta az egyetem alapítását, és azért, amiért később kitartóan dolgozott a kar megalapításáért, a „kar identitásáért”. Az egyetem információs technológiai karának különösen magas tudásszintje megfelel az egyetem ideájának, hiszen a hitnek „szüksége van arra”, hogy párbeszédben legyen a természettudományokkal – hangoztatta. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint Roska Tamás professzor személyisége és életútja tette lehetővé a különböző tudományágak együttgondolkodását ezen a szakterületen.

Sólyom László volt köztársasági elnök rövid köszöntőjében is a tudományos műhelymunka fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, a Pázmány Péter egyetemen folyó műhelymunka igazi szellemiséget tud teremteni. Az egykori köztársasági elnök magát Roska Tamás tanítványának tekinti, mert – ahogy fogalmazott – Roska Tamásnak voltak olyan gesztusai és mondatai, amelyek úgy maradtak meg benne, mint egy tanítványban kell, hogy megmaradjanak.

Találmányok, szervezés


A Széchenyi- és Bolyai-díjas informatikaprofesszort 70. születésnapja alkalmából levélben köszöntötte a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az ünnepségen jelen voltak a tudományos társaság korábbi vezetői, felsőoktatási intézmények irányítói és a tudományos élet képviselői. Roska Tamás többek között társfeltalálója az első programozható analogikai celluláris szuperszámítógép elvnek, valamint a CNN bionikus szemnek. 1989–1990-ben a Veszprémi Egyetemen megszervezte a műszaki informatika szakot, 1998-ban pedig az Információs Technológiai Kart a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A kar alapító dékánja volt 1998 és 2006 között, jelenleg a kar prodékánja és a Doktori Iskola vezetője. Néhány éve a SZTAKI Tudományos Tanácsának elnöke. 2006-ban a Semmelweis Egyetem és a Pázmány Egyetem közös szervezésében megalapították a molekuláris bionika új, multidiszciplináris alapszakot, melynek szakfelelőse.

A Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének civil fokozata a Vatikán legmagasabb, nem egyházi személyeknek adható kitüntetése, amelyet 2004-ben Orbán Viktor miniszterelnök vehetett át.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.