Átadták a Gábor Dénes-díjakat

A Novofer Alapítvány december 16-án délelőtt a Parlament Főrendiházi termében adta át 22. alkalommal a 1989-ben alapított Gábor Dénes-díjat, amely a kiemelkedő innovációs teljesítmény elismerését célozza.

MNO
2010. 12. 17. 8:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvényt dr. Kövér László országgyűlési elnök úr köszöntője nyitotta. Dr. Pálinkás József úr, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke előadást tartott, majd Jamrik Péter vezérigazgató úr – az alapító képviseletében – méltatta a díjazottak eredményeit. Az ünnepségen hét Gábor Dénes-díjat, két In memoriam Gábor Dénes elismerést és egy megosztott Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjat adtak át a meghívott notabilitások, innovációs szakemberek, médiaképviselők és vendégek jelenlétében.

A Novofer Alapítvány kuratóriumának döntése alapján Gábor Dénes-díjban részesült dr. Bedő Zoltán agrármérnök, akadémikus, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet (Martonvásár) igazgatója, dr. Czitrovszky Aladár fizikus, az MTA doktora, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet osztályvezetője, dr. Gerse Károly gépészmérnök, a Magyar Villamos Művek Zrt. törzskari vezérigazgató-helyettese, dr. Kéri György vegyész, biokémikus, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézet kutató professzora, a Vichem Kft. ügyvezető és tudományos igazgatója, dr. Prószéky Gábor programozó matematikus, általános nyelvész, az MTA doktora, a MorphoLogic ügyvezető igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, dr. Sperlágh Beáta általános orvos, klinikai farmakológus szakorvos, az MTA doktora, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyettese, dr. Szépvölgyi János vegyészmérnök, az MTA doktora, az MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet igazgatója.

In memoriam Gábor Dénes elismerésben részesült dr. Krausz Ferenc professzor, kísérleti fizikus, elektromérnök, akadémikus, a Max Planck Institute of Quantum Optics igazgatója, a Müncheni Ludwig-Maximilian Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára és Szabó Sándor holográfus.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Novofer Alapítvány által alapított Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjat Lisztik Balázs és Túri József VII. évfolyamos hallgatók kapták.

A díjakat Garay Tóth János kuratóriumi elnök és dr. Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár, dr. Feldman Zsolt vidékfejlesztési helyettes államtitkár, dr. Pálinkás József MTA-elnök, dr. Bendzsel Miklós MSzH-elnök és dr. Péceli Gábor BME-rektor nyújtotta át.

(OS)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.