Az elefántok intelligens állatok, és a felfedezés megmutathatja azon képességüket, melynek révén megérzik azokat a potenciális kockázatokat, amelyek a termőföldek dézsmálásával járnak. A tanulmány emellett alátámasztja azon korábbi kutatást, mely azt mutatta, hogy a behatoló elefántok általában fiatal egyedek, vagy kifejlett hímek.
Kenyában az ormányosok nincsenek a nemzeti parkok és menedékek területére korlátozva. Ahogyan barangolnak, gyakran belebotlanak a megművelt földekbe, ahol megdézsmálják a kukoricát vagy a burgonyát. A Missouri Egyetem, valamint az Afrikai Természetvédelmi Központ kutatói ürülékmintákat gyűjtöttek be olyan elefántoktól, melyek részt vettek öt termőföld megdézsmálásában, és összehasonlításképpen a két legközelebbi védett területről, az Amboseli Nemzeti Parkból és a Maszai Mara Nemzeti Menedékből.
Az ürülékmintákat analizálták, hogy meghatározzák a menedékben élő állatok és a fosztogató elefántok korát, nemét és stresszhormon-szintjét. „A földeken garázdálkodó elefántoknak magas stresszhormon-szintjei voltak, és figyelemreméltóan magasabbak, mint az Amboseliben élőkénél tapasztaltak” – magyarázza Marissa Ahlering, vezető kutatót. „Azonban a földeket dézsmálóknál nem mutatkozott jelentős különbség a Maszai Mara állataihoz képest, elsősorban azért, mert a menedékben élő elefántok ürülékében megnövekedett ingadozást figyeltek meg.”
A hormonszintek ingadozása a Maszai Mara állatainak azt jelezheti, hogy az állatok a park határain túl részt vehettek fosztogatásban a minták begyűjtése előtti 30 órában. A menedéket megművelt földek veszik körbe, mely bőséges lehetőséget nyújt az elefántoknak, hogy fosztogassanak. A kutatók azt sugallják, hogy ez, valamint a megnövekedett emberi és autóforgalom azt jelentheti, a Maszai Mara elefántjainál általánosságban magasabb a stressz szintje. A termények dézsmálása valószínűleg feszültséget okoz az elefántoknak, mivel gyakran megkergetik vagy megtámadják őket. Azonfelül a magasabb hormonszintekkel rendelkező állatoknál az agresszió mértéke is növekedhet, amely növeli a helyi közösségekkel történő konfrontációk arányát.
Ahlering elmondta, nem lepte meg túlságosan az eredmény. „Azt várnám, hogy a termőföldek dézsmálása mind az elefántok, mind az emberek számára igen feszültséggel teli.” A begyűjtött ürülékben a glükokortikoid anyagcseretermék szintje a megelőző 30 óra átlagos szintjeit tükrözi, azon időtartamét, míg a táplálék áthalad az állat gyomrán. A kutató szerint a mintákból lehetetlen megállapítani, hogy a fosztogatással kapcsolatba hozható, megemelkedett glükokortikoid szintek a dézsmálás miatti stressznek köszönhetőek, vagy a viselkedést ösztönző, egyik tényezőt teszik ki. „Az olyan intelligens és szociális állatoknál, mint az elefántok, elképzelhető, hogy a hormonok a dézsmálás előtt megemelkedhetnek, ha az elefántok képesek felmérni az ilyen viselkedéssel járó kockázatot.”
A termőföldek fosztogatása jelentős gazdasági károkat is okoz, sok gazdálkodó fegyvert, lándzsát, vagy mérget vesz igénybe az elefántok ellen, hogy megvédje megélhetését és családját. Számos természetvédelmi szervezet – köztük az Afrikai Természetvédelmi Központ – keres újabb módszereket az elefántok elriasztására a termőföldektől, többek között elektromos kerítésekkel, riasztórendszerekkel, őrökkel, méhkasokkal. A kutatók azt remélik, eredményeik segítenek megállapítani, az elefántok miért támadják meg a termőföldeket, és talán kideríthetik, hogyan csökkentsék az ebből fakadó ember-állat konfliktusok arányát.
(hirado.hu/BBC)
Az elefántok is „stresszelnek”
Magasabb stresszhormon-szinteket találtak a megművelt földekre behatoló elefántoknál – olvasható a Híradó.hu-n. Kutatók a glükokortikoid anyagcseretermékek magas szintjeit mutatták ki a megtámadott földeken maradt ürülékben. Ez azt sugallja, hogy az afrikai elefántok súlyos fiziológiás stressz alatt álltak a termőföld megdézsmálása előtt – írják az Animal Conversation folyóiratban.
2010. 12. 15. 20:19
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!