Megették egymást az emberek

A prehisztorikus emberek – a Neander-völgyiek és a Homo antecessor is – fogyasztották egymást – sugallja egy új kutatás, melynek során lehetséges emberi fognyomokat találtak prehisztorikus emberi csontokon.

MNO
2010. 12. 15. 10:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eredmények – melyek a The Journal of Human Evolution folyóirat januári számában jelennek meg – alátámasztják azon korábbi elméleteket, melyek szerint a Nagy-Britanniát az utolsó jégkorszak után újrakolonizáló első emberek, 12 ezer évvel ezelőtt, táplálkozási okokból éltek a kannibalizmus gyakorlatával a mai Somerset területén található, Gough’s Cave lelőhelyen.

Túlélési gyakorlat volt – állítja a két szerző, Yolanda Fernandez-Jalvo and Peter Andrews. Fernandez-Jalvo szerint „gondoljunk arra, hogy a csoportunk egyik tagja meghal. A test megszabadíthat egy napi vadászattól, mely akkoriban mindig veszélyes volt, és mit lehet tenni a tetemmel, mely bevonzhatja a veszélyes ragadozókat, amelyek megtámadhatják a csoportot? Ez jó megoldás lehet” – tette hozzá, arra emlékeztetve, hogy a kannibalizmus nem mindig jelenti azt, hogy a kannibál maga ölte meg az elfogyasztott áldozatot.

Annak meghatározására, milyen nyomokat hagynak hátra az emberek, amikor csontokon rágódnak, a kutatók európai alanyok négy különböző csoportjával dolgoztak, akik számos állat nyers és főtt csontjait rágták meg. Azon csontokat is megvizsgálták, melyek ma egy múzeumban vannak, és melyeket a hatvanas években a namíbiai Koi emberek rágcsáltak. A Koik általában nem főzték meg annyira a táplálékot, mint az európaiak, így a kutatók azt szerették volna kideríteni, milyen károsodást hagytak maguk után a csontokon. Emellett a Spanyolországban, Nagy-Britanniában és a kaukázusi régióban található, ősi hominida lelőhelyről származó, megkövesedett csontkollekciókat is elemezték.

Kiderítették, hogy amikor az emberek csontokat rágnak, egyedi nyomok maradnak hátra. Ezek felölelik a csontok elgörbített végét, a lyukakat, felületi, egyenes nyomokat, hámozást, csipkézett végeket és dupla ívű lyukakat a megrágott széleken. Ezen jellegzetességek nem mindegyike egyedülálló az emberi rágásnál, ám kombinálva, a kutatók úgy hiszi, a nyomok bizonyítékot nyújtanak az emberi fogyasztásra.

Mivel a csontrágás rendszerint akkor megy végbe, amikor a táplálkozó megpróbál hozzáférni a csontvelőhöz és az utolsó darab húshoz, a nyomok segíthetnek megkülönböztetni a táplálkozási célú kannibalizmust a rituálistól. Az eredmények emellett segíthetnek felfedni, milyen állatokat fogyasztottak a prehisztorikus emberek és emberősök.

Fernandez-Jalvo elmondta, már találtak arra utaló nyomokat, hogy a Homo habilis sündisznót evett, és eszközöket használt elfogyasztásához. Emellett a bizonyítékok azt sugallják, a Neander-völgyiek tengeri emlősöket is fogyasztottak nem sokkal születésük után. „A legfiatalabbak üldözése könnyű és okos stratégia, emellett elkerülhetik az igen veszélyes kifejlett egyedeket.” Arra is van bizonyíték, hogy Kínában egy idősebb ember eszközöket használt a hús klopfolására, hogy könnyebben rágható legyen.

Charles Egeland amerikai antropológus docens szerint „ez emberi rágás okozta károsodás megkülönböztetése más ágensektől – ragadozók, nem emberszerű főemlősök, nem biológiai folyamatok – rendkívül fontos. A vizsgálat egyik legérdekesebb jelentősége, hogy most már talán van egy hasznos kritériumkészletünk a húsevés azonosítására a korai hominidák között. Ironikus módon ez felveti annak kérdését, hogy a modern ember rágása okozta károsodás a legjobb analógia-e ezen korai hominidák esetén. Lehet, hogy a csimpánzé jobb analógia lenne?”

(DiscoveryNews)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.