A tanulmány szerint már félméteres emelkedésnél is rendkívüli árvizek fenyegethetik a kontinensnyi ország partvidéken fekvő nagyvárosait, Sydney-t és Melbourne-t. Az éghajlatváltozással foglalkozó bizottság szakemberei azzal számolnak, hogy a világ tengereinek szintje fél és egy méter közötti mértékben emelkedik majd az évszázad végére az 1990-ben mértekhez képest.
Ilyen léptékű változás esetén akár évente lépnének fel olyan természeti katasztrófák, amelyek korábban száz évben egyszer fordultak elő. A kutatók szerint az éghajlatváltozásról világszerte gyűjtött legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a globális felmelegedéshez nem fér kétség – az üvegházhatású gázok kibocsátása a felelős a növekvő hőmérsékletekért, az óceánok felmelegedéséért és a tengerszint emelkedéséért.
A klímabizottság vezetője, Tim Flannery úgy fogalmazott: évről évre egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberi tevékenység felelős az éghajlatváltozásért. Ez különösen tetten érhető Ausztráliában, ahol a tengerszint már a jócskán magasabb, mint korábban, egyes vidékeken ugyanakkor aszállyal küzdenek. „Ez az az évtized, amelyben cselekednünk kell” – sürgette.
A közelmúltban a nyolc államot tömörítő Arktiszi Tanács által támogatott oslói székhelyű Északi-sarkvidéki megfigyelő és értékelő program (AMAP) hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint a világ tengereinek szintje 0,9 és 1,6 méter között emelkedhet az évszázad végére.
(MTI)
Hatalmasat emelkedhet a tengerszint
Az éghajlatváltozás miatt akár egy méterrel emelkedhet a tengerszint a század végére – jósolja az ausztrál kormány klímabizottsága hétfőn ismertetett jelentésében.
2011. 05. 23. 17:37
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!