A teleszkóp a héten kezdte meg a megfigyelést és az adatgyűjtést napi huszonnégy órában a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal által a Kepler program részeként összeállított listáról kiválasztott 86 bolygó mindegyikén. A Kepler program során februárban 1235 exobolygót (idegen csillagok körül keringő vagy extraszoláris bolygót) fedeztek fel, amelyeken potenciálisan előfordulhat élet.
„Nem teljesen biztos, hogy mindezek a bolygórendszerek lakhatók, de jó irányban kereshetjük itt E.T.-t” – jelentette ki Andrew Siemon, a Berkley Egyetem hallgatója. A program az 1980-as évek közepén indított SETI (Földönkívüli intelligencia kutatás) misszió része. A SETI a múlt hónapban jelentette be, hogy költségvetési megszorítások miatt korlátozza a 42 antennás Allen Telescope Array (ATA) interferometrikus rádióteleszkóp-rendszer működését.
A csillagászok remélik, hogy a nyugat-virginiai Green Bankbe telepített teleszkóp – ha nem is pótolhatja az ATA programot – de értékes információkkal szolgálhat azokról a bolygókról, ahol lehetséges az élet. „Megfelelő, 0 és 100 Celsius-fok közötti hőmérsékletű bolygókat választottunk, mert itt sokkal inkább elképzelhető az élet megjelenése” – mondta el Dan Werthimer, a SETI kutatója. A program várhatóan egy évig tart, és egymillió amatőr csillagász vesz benne részt az adatok személyi számítógépen történő feldolgozásával.
(MTI)
Nagy erőkkel keresik E.T.-t
A Földhöz hasonló 86 bolygón kutatják az élet nyomait amerikai tudósok egy Nyugat-Virginiába telepített óriás rádióteleszkóp segítségével egy új program révén – jelentették be a hét végén csillagászok.
2011. 05. 15. 15:26
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!