72 millió évvel ezelőtt élt a fejöklelő

Úgy tűnik, egy apró, növényevő dinoszaurusz, a Stegoceras validum pachycephalosaurus kitűnően teljesített a fejöklelésben. A kutatók számos modern állat fejét vizsgálták meg, valamint a világ legjobb dinoszauruszfosszíliáinak egyikét, mely az Albertai egyetem egyik Stegoceras-lelete. Kiderült, hogy néhány pachycephalosaurus boltozatos koponyájának csontanatómiája sokkal jobban teljesít az agy védelmében, mint bármely modern fejöklelőé. A kutatás eredményei a PLoS One folyóiratban jelentek meg.

Dr. Eric Snively, a vizsgálat társszerzője szerint a pachycephalosaurusok csontsapkája igen furcsa képződmény volt, melyhez hasonló nem nagyon van a modern állatoknál. CT-vizsgálattal és egy új, a fosszilis állatok viselkedésének feltérképezésére fejlesztett statisztikai módszerrel összehasonlították a csontos fejű dinoszauruszokat azon modern patásokkal, melyek különféle harcokba bocsátkoznak.

Snively szerint az elemzés a legközelebbi megközelítés az ősi faj viselkedése vizsgálatának. Egyfajta módon „beleláthatnak a fejükbe” azzal, hogy virtuálisan egymásnak ugrasztják őket. „Az anatómiai és mérnöki elemzéseket kombináltuk az állatok kapcsán az alapos vizsgálathoz. Emellett górcső alá vettük koponyájuk és fejük szövettípusait is.”

A fejöklelés a hímek között, a nőstényekért vívott versengés egyik fajtája – mondja dr. Jessica Theodor, a vizsgálat társszerzője. „Teljesen egyértelmű, hogy annak ellenére, a csontok másképpen rendeződtek el a Stegocerasnál, könnyen ellenállhatott volna azon erőknek, melyeket a fejöklelést alkalmazó, modern állatoknál mértek.”

A legtöbb fejöklelő állat koponyadómja olyan, mint egy jó motorossisak. „Kívül merev kérgük van, ami alatt egyfajta szivacsos, energiaelnyelő anyag, majd ismét egy merev, rendkívül sűrű burok, mely az agyat védi” – mondja Snively.

A Stegocerasnál a középső szakaszon sűrű csont többletrétege helyezkedett el. A Stegoceras apró pachycephalosaurus volt, mérete akkora lehetett, mint egy németjuhászé, és mintegy 72 millió évvel ezelőtt élt.

A lámák a fejöklelés során megrepeszthetik koponyájukat, és a zsiráfok sem túl jók ebben a harcban. „A nyakukat lendítik a másiknak, és igyekeznek eltalálni az ellenfél nyakát vagy oldalát. Amennyiben a zsiráfoknak sikerül a fejöklelés, ki tudják egymást ütni, mivel anatómiájuk nem úgy fejlődött, hogy elnyelje az ütközést, ahogy mondjuk a pézsmatuloké vagy a kanadai vadjuhé.”

(hirado.hu)