„Olyan volt, mintha bukósisakot viselt volna a fején”

Valóságos „bukósisak” védte az aprócska, két lábon járó növényevő dinoszaurusz, a Stegoceras validum agyát az ütésektől, amikor párválasztáskor az őshüllők fejjel mentek egymásnak.

A dinoszauruszok sajátságos koponyaszerkezetét ismertető tanulmányt eredetileg a PLoS ONE tette közzé. A Stegoceras validum a „vastagfejű gyíkok” (Pachycephalosauria) neméhez tartozó dinoszaurusz volt. A mai kecskénél alig nagyobb állat 72 millió évvel ezelőtt élt Észak-Amerika területén, és levelekkel, gyümölcsökkel táplálkozott – olvasható a The Guardian (http://www.guardian.co.uk) online kiadásában és a ScienceDaily (http://www.sciencedaily.com) tudományos hírportálon.

Az Albertai Egyetem gyűjteményében őrzött fosszília „boltozatos” koponyája felkeltette Eric Snivelynek, az Ohiói Egyetem kutatójának, valamint Jessica Theodornak, a Calgary Egyetem docensének az érdeklődését. Régóta tudományos viták tárgyát képezi ugyanis, hogy a Stegoceras validum „kidudorodó” koponyájával csupán a nőstények érdeklődését volt-e hivatott felkelteni – miként a pávakakasok színpompás faroktollazata –, vagy a hímek fejjel mentek egymásnak párválasztási párviadalaik alatt.

A kutatók CT-vizsgálatnak vetették alá a dinoszaurusz koponyáját – ahogy több jelenkori „öklelő” állatét is, például a pézsmatulokét –, és ütközéseket szimuláló szoftvert is alkalmaztak. Mint a komputeres tomográfia kimutatta, a Stegoceras validum csontszerkezete különösen hatékony volt az ütés energiájának elnyelésére, hatékonyabb, mint bármely ma élő állaté. A CT tanúsága szerint mind a Stegoceras validum, mind a mai „öklelők” erőteljes nyaki izomzattal rendelkeztek. Ami a koponya csontszerkezetét illeti, a külső tömör réteg alatt az ütésenergia elnyelésére szolgáló szivacsos „csontalátét” rejtőzött, a dinoszaurusz esetében pedig az agyat még egy belső kemény, sűrű csontréteg is védte. „Olyan volt, mintha bukósisakot viselt volna a fején” – fogalmazott Snively.

A Stegoceras validum a mai állatok közül leginkább a szubszaharai övezetben élő kistestű bóbitás antilop, a duiker koponyájával mutatott hasonlatosságot. Számítógépes szimuláció segítségével a kutatók modellezték virtuális „öklelések” során az állatok koponyájára ható erőt, majd kiszámították, hogy mekkora ütést voltak képesek károsodás nélkül kibírni. „Bár a Stegoceras validum csontszerkezete más, teljesen világos, hogy könnyűszerrel kibírná azokat az ütéseket, amelyek a ma élő öklelő állatokat érik” – hangsúlyozta Theodor.

(MTI)