Meglesték a titkait, de erre senki nem gondolt + Videó + Kép

A Szaturnuszon tomboló óriásvihar titkait „lesték meg” a Cassini-űrszondával és földi telepítésű teleszkópokkal amerikai, osztrák és spanyol csillagászok, akik kutatásaikról a Nature csütörtöki számában jelentettek meg két tanulmányt.

Naprendszerünk második legnagyobb bolygójának légköre többnyire békésnek tűnik, harmincévenként azonban, amikor a Szaturnusz északi féltekéje a legkisebb távolságra kerül a Naphoz, kitör az óriásvihar, amelyet Nagy Fehér Foltoknak (Great White Spot) neveznek.



(Fotó: space.com)

A csillagászok 1876 óta mindössze öt óriásvihart regisztráltak a Szaturnuszon, ám most először sikerült e célra egy űrszondát, a Szaturnusz körül 2004 óta keringő Cassinit „alkalmazni”. A mostani vihar a „menetrendhez” képest tíz évvel korábban tört ki. A hatalmas vihar egy fényes kis ponttal kezdődött decemberben a gyűrűs bolygó északi féltekéjén. Napok alatt a pont megnőtt, meghízott, majd kitört a vihar. Legnagyobb kiterjedése elérte a tízezer kilométert, vagyis majdnem akkorára „hízott”, mint a Föld átmérője, s a vihar fehér felhőkből álló csóvája körbeölelte a Szaturnuszt.

A vihar „csúcspontján” a Cassini másodpercenként tíz villámlást regisztrált, a felszabaduló energia pedig tízezerszer nagyobb volt, mint a földi villámlásoké. A Nagy Fehér Foltokkal kapcsolatos legnagyobb rejtély, hogy honnan gyűjtik az energiát.

A vihar „szezonális” volta miatt a kutatók korábban azt feltételezték, hogy a Nap biztosítja az energiát, a legutóbbi Nagy Fehér Folt kapcsán végzett modellszámítások viszont kimutatták, hogy a vihar „magja” a látható felhők szintje alatt 250 kilométerre kezd kialakulni, ahová bajosan hatol be a napfény. Vélhetőleg a földi zivatarokhoz hasonlatosan a mélyben felmelegedett gáztömegek áramlanak felfelé, s hőmérséklet drámai változását idézik elő a légkör felső rétegeiben.

(MTI)