Poljakov rekordja mind a mai napig szerepel a Guinness-rekordok könyvében is. Valójában most sem dőlt meg: a Mars-utazás résztvevői az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Kutatóintézetének kertjében felállított makettben vannak, a súlytalanságtól eltekintve teljesen olyan körülmények között, mint egy űrhajóban. „Megjárták a vörös bolygót”, és már javában „hazafelé tartanak”.
A kísérlet két jóval rövidebb hasonló „utazás” után tavaly június 3-án kezdődött, és november 5-én kell „megérkezniük”. A szimulált nemzetközi Mars-expedíció parancsnoka az orosz Alekszej Szityev, az orvos Szuhrob Kamolov, és orosz a három kutató egyike is, Alekszandr Szmolejevszkij. A fedélzeti mérnök a francia Roman Charles, a tudományos munkát az olasz Diego Urbina és a kínai Vang Jüe (Wang Yue) végzi.
Poljakov egyébként hosszú útján beható kutatásokat végzett az űrorvostan, a fiziológia és a lélektan terén. Munkája alapján dolgozták ki az űrhajósok számára a fizikumuk őrzését szolgáló gyakorlatokat a különféle edzőgépeken, és egyebek mellett az ugyanezt a célt szolgáló, súlyokkal ellátott „Pingvin” ruhát és az űrhajósok étkezésének számos részletét.
(MTI)

Brutális karambol, lezárták a főutat