Lehet, hogy megvan a halálos vírus gyenge pontja

Egy speciális, koleszterinszállító fehérje lehet a kulcs a ritka, de legtöbbször halálos kimenetelű Ebola-vírus okozta fertőzés elleni oltóanyag elkészítéséhez amerikai szakemberek szerint.

MNO
2011. 08. 25. 12:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az úgynevezett Niemann-Pick C1 fehérje fontos szerepet játszik a sejtek megfelelő koleszterinellátásban, ám a szakemberek kiderítették, hogy az Ebola-vírusnak is erre az anyagra van szüksége ahhoz, hogy megfertőzze és megbetegítse az élő szervezeteket. „A mostani felfedezés növeli az esélyeinket arra, hogy a vírussal közvetlenül szembeszálló ellenanyagot fejlesszünk ki” – hangsúlyozta egy közleményben a Harvard Egyetem orvostudományi tanszékén dolgozó Sean Whelan, aki a témában született és a Nature című folyóirat e heti számában megjelent két tanulmány egyikének elkészítésében vett részt.

Amennyiben a szervezetben két abnormális másolata van a speciális fehérjének, az a Niemann-Pick betegség kialakulásához vezet, amely során a sejtek a tárolási probléma miatt megduzzadnak, és úgynevezett habos sejtekké alakulnak át, majd elfoglalják a máj, a lép, a csontvelő és egyéb szerveket, lerontva azok működését. „Az az egér, amelynek szervezete alacsony mennyiséget termelt ebből a fehérjéből, jóval ellenállóbb volt az Ebola- és a Marburg-vírussal szemben is” – mondta a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetemen dolgozó Kartik Chandran, aki a harvardi James Cunningham irányításával egy külön tanulmányban vizsgálta az Ebola működését.

A két szakember még 2005-ben fedezett fel egy olyan vegyületet, amely képes blokkolni a Niemann-Pick fehérjét az emberi sejtekben. „Lényegében a szakemberek most kimutatták, hogy ez a vegyület képes megakadályozni, hogy a vírus megfertőzze a szervezetet” – mondta. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a speciális fehérje hosszú távú blokkolása valószínűleg betegséghez vezethet, de mivel az Ebola-járványok csupán rövid életűek, ezért a kezelésre is csak rövid ideig lenne szükség.

A magas lázzal, kiterjedt külső és belső vérzéssel együtt járó betegségnek egyelőre nincsen ellenszere. A kórokozó, amely tucatnyi járványt okozott Afrika-szerte, egyaránt veszélyes emberre és más főemlősökre is. A pozitív eredmények ellenére azonban legalább egy évtizedre lesz szükség, hogy a kezelést a gyakorlatban is elkezdhessék alkalmazni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.