A Loligo bleekeri tintahalfaj hímjei testméreteik alapján két csoportra oszthatók – a nagyobbak hossza eléri a 27 centimétert, a kisebbeké átlagosan 18 centiméter, s a jelek szerint különböző szaporodási stratégiával biztosítják az utódnemzést – olvasható a LiveScience hírportálon és a BBC News hírei között.
A nagyobb hímek udvarolnak választottjuknak, színváltoztatással igyekezve elkápráztatni a nőstényt. Ezek a hímek megküzdenek más nagytestű hímekkel, s végül a győztes termékenyítheti meg a nőstényt, belehelyezve petevezetékébe a spermiumokat. A párzást követően a nagytestű hím kísérgeti, őrzi a nőstényt, míg az le nem rakja a petéket.
A kisebb hímeknek, amelyeket „settenkedőknek” is neveznek, esélyük sem lenne a párválasztásra, vagy egy párviadalban, ezért kénytelenek cselhez folyamodni. Türelmesen kivárják, míg kialakul egy pár, majd odaúszik és a nőstény testére helyezi a spermiumait abban a reményben, hogy közülük néhány célba ér.
A Tokiói Egyetem kutatói Ivata Jokóval az élen a kétféle hím spermiumait vizsgálták. Mint kiderült, a settenkedőké 99 mikrométer (1 mikrométer a milliméter ezredrésze), a nagyobb hímek spermiuma viszont 73 mikrométer. Mindkét hímivarsejt-típusnak egyforma volt a megtermékenyítő-képessége és sebessége.
A tanulmány szerzői úgy vélekednek, a különbség a megtermékenyítés módjából adódik. A kisebb hímivarsejtek a petevezetékben hatékonyabbak, míg a nagyobbak akkor, ha a nőstény testére kerülnek. Ily módon, bár a nagyobb hímeknek több a leszármazottja, a kisebb hímek is esélyt kapnak az utódnemzésre, amelyet egyébként megtagadna tőlük a természet.
(MTI)
magyarnemzet.hu
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
