Liulin városban elektromos kábelfektetéshez ástak árkot a helyiek, amikor – mint utóbb kiderült – egy Han-dinasztia korából származó (Kr. e. 206.–Kr. u. 220.) sír mellett leltek a különleges tükörre – számoltak be a megyei múzeum régészei. Elmondták: a Han-korból származó bronz tükrök általában 4, 8, illetve 12 jelből álló feliratot tartalmaznak, míg a most talált darabon összesen 48 kínai karaktert fedeztek fel, s ezért igen ritka példánynak számít.
A régészek egyelőre nem tudták megfejteni, hogy kit rejthet a sír, de állítják, hogy az új leletek nagyban segítik a kínai kultúra terjedését – a Kínát Közép-Ázsiával összekötő Selyemút mentén – kutatók munkáját.
(MTI)

Komoly anyagi segítséget kapnak a nyugdíjasok