A nyitónapon mutatják be A segítő kéznek ez a mesterfogása című kötetet, amely a 2010-es konferencia előadásait tartalmazza. A szombatig tartó tanácskozáson előadás hallható Dunaszerdahely szülötte, a nemzetközi hírű orientalista, a „sánta dervisként” emelgetett Vámbéry Ármin (1832–1913) munkássága és a „kettős honfoglalás” elméletének kapcsolódási pontjairól, Vámbéry életműkiadásának terveiről és az arab világ aktuális kérdéseiről is. A tavalyi találkozóhoz hasonlóan az idei rendezvény védnöke is Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
Ugyancsak a konferencián adják át a Vámbéry-díjat – közölte a Vámbéry Polgári Társulás asszisztense, Alföldi Andrea. A 2007 óta évente kiosztott turkológiai díj idei kitüntetettje Xenia Celnarová, a pozsonyi Comenius Egyetem turkológusa, aki a modern török irodalom terén végzett munkásságáért érdemelte ki az elismerést. A díjat szeptember 30-án adják át.
(MTI)
Vámbéry-konferenciát rendeznek
A dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás szervezésében csütörtökön, szeptember 29-én kezdődik Az érett kor ítélete címmel a háromnapos, IX. Nemzetközi Vámbéry Konferencia a csallóközi városban.
2011. 09. 28. 19:41
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!