A rénszarvasok „kutyául” viselkednek

A rénszarvasok éppúgy lihegnek, mint a kutyák, ha melegük van – derítették ki norvég kutatók.

TK
2011. 10. 30. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarázatuk szerint mivel a rénszarvasok nyelve nagy és sűrű érhálózat szövi át, jó a vérellátása, lihegéskor pedig az elpárolgó víz hőt von el a vérből. Arnoldus Blix, a norvég Tromsöi Egyetem kutatója társaival óránkénti kilenc kilométeres sebességgel futtatta az állatokat futószalagszerű szerkezeten. Először a légzés vált szaporábbá, percenként hétről 260-ra emelkedett, tehát másodpercenként több mint négyszer vettek levegőt a szarvasok – közölték a tudósok a Journal of Experimental Biology című szaklapban a Die Welt internetes kiadása szerint.

Először orron át lélegeztek az állatok, így az orrmelléküregek nyálkahártyáján át a hideg levegő csökkentette az ott áramló vér hőmérsékletét, ami aztán szétáramlott a testben. Ha folytatták a futást, elkezdtek lihegni: szájukat nagyra tátva, lógó nyelvvel. Amikor az agy hőmérséklete elérte a kritikus 39 Celsius-fokot, egy harmadik mechanizmus is működésbe lépett. A légzéssel hűtött vér az orrból nem egyenletesen oszlott el a testben, hanem elsősorban az agyba áramlott. Annak ellenére, hogy lihegéskor az orron át mindössze a légzés két százaléka zajlik, működik ez a módszer. A belélegzett levegő tetemes mennyiségű, és a rénszarvasok otthonában többnyire hűvös – érveltek a kutatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.