A rendkívül erős nemzetközi mezőnyben a versenyzőknek kis- és közepes hálózatok telepítéséből, internetes szolgáltatások beállításából, valamint biztonsági funkciók megvalósításából álló feladatokat kellett megoldaniuk. Szabó Gábor mind a négy napon nyugodtan és kiegyensúlyozottan versenyzett, ami végül a kiváló összesített eredményhez vezetett.
Az 500 pont feletti teljesítményt elérőket a szervezők a Medalion of Excellence éremmel is jutalmazzák – a magyar versenyző az 524 pontos eredményével magasan ezen szint felett végzett. Szabó Gábor mindemellett a legeredményesebb magyar versenyzőként az O2 rendezvényközpont nagyszínpadán sok ezer néző előtt vehette át a Best of Nation kitüntetést is.
Szabó Gábor jelenleg a Debreceni Egyetem végzős mérnök-informatikus szakos hallgatója. Szakmai ismereteit a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola tanulójaként alapozta meg.

Szülő árulta az Elf Bart az iskolában