Még nagy a lemaradás, de Kína egyre aktívabb

A hatalmas ország az űrkutatás területén sem akar lemaradni versenytársai mögött.

WL
2011. 10. 30. 17:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei év végéig Kína összesen 20 rakétát és 25 műholdat juttat a világűrbe, ami azt jelzi, hogy a kelet-ázsiai országnak rendkívül intenzívvé vált az űrkutatási tevékenysége – állapította meg a területet felügyelő állami hivatal egyik vezetője vasárnap.

Ezekkel a számokkal Kína a második helyre kerül Oroszország után – jegyezte meg Jüan Csia-csün (Yuan Jiajun) a China Aerospace and Technology Corp. vezérigazgató-helyettese.

Kína 2010-ben 15 hordozórakétával 20 műholdat lőtt fel és állított pályára, amivel nagyjából egy szinten mozgott az Egyesült Államokkal és Oroszországgal, a területen két legaktívabb állammal.

Jüan fáradságos folyamatnak írta le a versenyben maradást, az eszközök területén a megfelelő kapacitás fenntartását. Mint mondta, az idén még nyolc műholdat állítanak pályára, s lényegében már útra kész a Sencsou-8 (Shenzhou) űrhajó is, amely elsőként fog kikötni a szeptemberben felküldött Tienkung-1 (Tiangong) űrállomásmodulon.

Az északnyugati országrészben található Góbi-sivatagban felépített Csiucsüen (Jiuquan) űrközpontból november elején indítják útra a Sencsou-8-ast. Az előkészületekkel párhuzamosan, mintegy másfél kilométerre a fellövőbázistól egy másik műhold tesztelése is zajlik – tájékoztatott Jüan.

Az űrközpont igazgatója, Cuj Csi-csün (Cui Jijun) a Hszinhua hírügynökség összeállításában arról beszélt, hogy míg korábban időszakosan volt csak munkájuk, mára szinte napi elfoglaltságot jelentenek számukra a rakéták, műholdak fellövésével járó teendők.

Kína három hasonló bázisa közül ennek van a legtöbb munkája – állapította meg Cuj azzal, hogy a megnövekedett igényekkel összhangban az utóbbi években a felszereltségük és a személyi állományuk is bővült. Hozzátette még: az űrtechnológia területén egyes országok fejlettségi szintjét tekintve Kínának nagy még a lemaradása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.