Meghalt a mesterséges intelligencia úttörője

Elhunyt John McCarthy, a Lisp programnyelv megalkotója, a mesterséges intelligencia úttörője – jelentette be kedden a Stanford Egyetem Mérnöki Kara a Twitteren.

TK
2011. 10. 25. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az üzenet szerint McCarthy vasárnap halt meg. A tudós nevéhez fűződik a Lisp programnyelv megalkotása, amelyet 1958-ban a mesterséges intelligencia nyelvének választott, majd 1960-ban publikálta ezzel kapcsolatos eredményeit. Manapság is használják ezt a programnyelvet, amely egyike a legrégebbi magas szintű programozói nyelveknek.

McCarthy úgy gondolta, vannak olyan aspektusai az emberi intelligenciának, amelyeket elég pontosan meg lehet határozni ahhoz, hogy egy gépet be lehessen programozni a szimulálásukra. Erről egy kutatási támogatással kapcsolatos előterjesztésben számolt be 1955-ben. Ugyanebben az indítványban ő használta először a „mesterséges intelligencia„ kifejezést. Meghatározása szerint a mesterséges intelligencia „az intelligens gépek megalkotásának tudománya és technikája”.

McCarthy 1927-ben született Bostonban emigráns baloldali szülők gyermekeként. Szülei a gazdasági válság alatt gyakorta költöztek. Kamaszként önmagát képezte matematikából azokból a tankönyvekből, amelyeket a Caltechben, a műszaki tudományok híres kaliforniai egyetemén használtak, amikor a családja Los Angelesben élt. Mikor bejutott a Caltechre, matematikából át is ugorhatta az első két évet. Diplomáját 1948-ban kapta meg, a matematika Ph.D.-fokozatot pedig 1951-ben szerezte meg a Princeton Egyetemen. McCarthy a Princetonban, a Darthmouthban és a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) töltött rövid időszak után 1962-ben került a Stanford Egyetem Mérnöki Karára. 2000-ben ment nyugdíjba. A tudós 1972-ben elnyerte a Turing-díjat az Association of Computing Machinery számítástechnikai tudományos társaságtól, 1991-ben pedig a National Medal of Science kitüntetésben részesült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.