Okostelefont ültettek a karjába

A világon elsőként okostelefont ültettek be egy brit férfi műkarjába – közölte a The Daily Telegraph online kiadása.

BL
2011. 10. 28. 5:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A mobil finoman és biztonságosan illeszkedik a műkaromba, és könnyen ki is vehető, ha szükséges. Úgy vélem, sok műkarral élőnek lehet nagy segítség – különösen azoknak, akik nem születésüktől mozgássérültek” – mondta el a Wedmore-ban élő Trevor Prideaux.

Az ötvenéves vendéglátóipari menedzser bal alsókar nélkül született, és hároméves kora óta visel protézist. Korábban a művégtagján egyensúlyozta a mobilt, vagy rátette valamire, ha használni akarta. Aztán szakértőkhöz fordult, és kérése meghallgatásra talált: a Nokia szakemberei elkészítették számára a különlegesen kialakított művégtagot, amelybe pontosan beleillik a Nokia C7 okostelefon.

A protézisébe épített mobil lehetővé teszi, hogy már egy kézzel is telefonálhasson és írhasson üzenetet – hangsúlyozta Prideaux. „Szerintem először készült ilyen a világon, és ez csodálatos” – idézte a férfit a www.telegraph.co.uk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.