A szubkontinensen 2010-ben még 39 gyermekparalízises megbetegedésről tettek bejelentést. Az idén jelzett egy eset fél éve, Nyugat-Bengálban volt – derült ki a tárca közleményéből. Azóta egyszer sem ütötte fel a fejét a polio, beleértve Uttar Prades és Bihár államokat, ahol a leggyakoribb volt korábban.
„Majdnem elértük célunkat” – jelentette ki Gulam Nabi Azad egészségügyi miniszter utalva a gyermekparalízis felszámolására irányuló kormányzati programra. A betegség egy életre megbéníthat egy gyermeket, és nehezebb kezelni, mint megelőzni. Indiában 2009-ben még 750 poliós esetet jelentettek.
A miniszter aláhúzta, hogy az előrelépések ellenére mindent meg kell tenni, hogy a kór ne térjen vissza. Hozzátette, a kormány minden egyes új esetet „a közegészségre veszélyes” ügyként kezel majd.
A gyermekbénulásról mindeddig úgy tartották, négy országban van még jelen a világon, Afganisztánban, Pakisztánban, Nigériában és Indiában. A betegséget az idegrendszert megtámadó vírus okozza, vakcinával azonban megelőzhető.

Újabb részletek a kisfiút felrúgó karateedző ügyében