A mintegy 240 grammot nyomó gép mindennemű szívókorong és ragasztó nélkül rögzül sima felületekre, mint például ablaküvegre vagy falakra – számol be az eredményről a brit Smart Materials and Structure című szaklap. A titok nyitjai a gekkótalp finomszerkezetét mímelő lemezek, amelyeket mikroszkopikus nagyságú szőrök borítanak.
Az elsősorban a trópusokon honos gyíkocskák lábain lévő apró szőrök molekuláris szinten működő, úgynevezett Van der Waals-erők segítségével tapadnak a felületekre. A gomba alakú robot lemezein lévő mikroszálak mindössze 0,017 milliméter vastagságúak. Ehhez képest az emberi haj átlagosan 0,1 milliméter átmérőjű.
Minél több ilyen szőre van a gekkónak, annál jobban tapad – magyarázta Jeff Krahn, a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatócsoportjának vezetője a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint. Ezt az elvet követték tehát a robot kifejlesztése során is.
Az eszköz bevethetősége a kutatók szerint széles körű: tudnak például ablakot tisztítani, épületeket szemlélni vagy akár betemetett áldozatok után kutatni. A prototípus kábelen át kapja az áramot, a későbbi robotokat azonban akár elemekkel és egy kis számítógéppel is el lehetne látni, így azok sokkal önállóbbak lehetnének.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon