Sarah Zylinski és Sonke Johnsen, az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói szerint ez a stratégia hatékonyabb álcázást tesz lehetővé az állatok számára – írják a Current Biology című folyóiratban. Az átlátszó szövetek áteresztik ugyanis a kevéske szórt napfényt, amely a tenger mélyebb rétegeibe eljut, amikor azonban közvetlenül világítják meg őket, jól láthatóvá válnak. A mélytengeri ragadozók pedig pontosan ezt a megvilágítási taktikát alkalmazzák. 600 méteres mélységbe már nem jut el a napfény – magyarázta a BBC-nek Michael Land, a brit Sussexi Egyetem biológusprofesszora.
Ebben a mélységben él a Japetella heathi nevű polip és az Onychoteuthis banksii nevű tintahal. Amikor a ragadozó halak fénykibocsátó szervükkel megvilágítják áldozatukat, azok jobban beleolvadnak környezetükbe, ha sötétek. Zylinski és Johnsen arra volt kíváncsi, hogyan vált színt az említett polip és tintahal. Az állatokat a Csendes-óceán mélytengeri árkaiból merítették ki speciális hálókkal. A kutatóhajón kék fénnyel világították meg őket, hogy teszteljék reakciójukat.
A kutatók meglepődtek annak gyorsaságán, ugyanis a fejlábúak fény hatására átlátszóból azonnal barnára változtatták színüket. Bőrükben kromatofóra nevű fényérzékeny, festékanyagot tartalmazó sejtek találhatók. Amikor ezek a sejtek érzékelik a ragadozó által kibocsátott kék fényt, azonnal megnő a térfogatuk, ezáltal festik be gazdájukat sötétbarnára. A színváltás nyomatékosítja, milyen fontos az álcázás egy olyan környezetben, ahol nincs hova elbújni – magyarázta Zylinski.
Mivel sem az átlátszóság, sem a színezet nem nyújt teljes körű védelmet a mélytengeri ragadozók ellen, a fejlábúak a két alak közti váltással érik el az adott fényviszonyokhoz alkalmazkodó maximális védettséget.
