Az angolszászok lennének a leginkább klímaszkeptikusak?

Az angol nyelvű média többet foglalkozik a kérdéssel, mint a más nyelven megjelenő tömegtájékoztatási eszközök.

Az Oxfordi Egyetem keretében működő intézet James Painter, a BBC világszolgálatának egykori szakújságírója vezette kutatócsoportja Ég és föld: nemzetközi sajtóbeszámolók a klímaszkepticizmusról című jelentésében – amelyet a The Guardian című brit napilap online kiadása ismertetett – összehasonlítást végzett a brazil, a kínai, a francia, az indiai, az amerikai és a brit médiában előforduló klímaszkeptikus megszólalások gyakoriságáról.

A kutatók az érintett országok legalább két (Nagy-Britannia esetében tíz) napilapjában két különböző időszakban megjelent több mint 3000 írást elemeztek. A két időszak 2007. április – 2008. február, illetve 2009. november – 2010. február volt, ez utóbbi időszakban történt a koppenhágai klímacsúcs, illetve előzőleg a Kelet-Angliai Egyetem éghajlattal foglalkozó tudósai – a klímaszkeptikusoknak nem kis muníciót adó – elektronikus leveleinek feltörése és közzététele (klímagate). Kína kivételével minden egyes lap politikai irányultságát is figyelembe vették.

A tanulmány kitér arra, mennyire fontos a klímaszkepticizmus különböző formáinak meghatározása. „Trendszkeptikusok” például azok, akik a felmelegedés tendenciáját tagadják, „tulajdonítási szkeptikusok” azok, akik elfogadják ugyan a jelenséget, de természetes okoknak tulajdonítják, és vannak a „hatásszkeptikusok”, akik elfogadják az emberi okot, de úgy tartják, hogy a hatása előnyös, vagy jóindulatú lesz. Vannak ezen kívül „irányvonal-szkeptikusok” is, akik különböző (gyakran politikai vagy ideológiai) okokból nem értenek egyet a klímaváltozás megfékezésére hozott szabályozó jellegű politikákkal. Vannak végül „tudományszkeptikusok”, akik különböző okokból úgy vélik, hogy az éghajlattal foglalkozó tudomány nem megbízható.

A jelentés rámutat arra, hogy az Egyesült Államokban a virágzó klímaszkepticizmus azzal áll összefüggésben, hogy a politikusokat ipari csoportok pénzelik, és mindent áthat a lobbizás gyakorlata és hatalma. A tanulmány bemutatja, hogyan hallatja hangját mind a tíz brit lapban az Általános Felmelegedés Politikája Alapítvány (GWPF), és a messze legtöbbet említett vagy idézett szkeptikusok: Lord Lawson és Benny Peiser, a GWPF munkatársai.

A jelentés szerint az úgynevezett klímagate-ügy sokkal nagyobb figyelmet kapott Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, mint Brazíliában, Kínában, Franciaországban és Indiában. Kiderül belőle továbbá, hogy a brit és az amerikai sajtóban jóval több klímaszkeptikust emlegetnek, mint a többi négy országéban.

Ugyanakkor jóval több volt az általános felmelegedésben való emberi közreműködést megkérdőjelező szkeptikusok aránya az összes szkeptikus között (88 százalék) a brazil, kínai, indiai és francia sajtóban, mint a brit és amerikai lapokban (57 százalék). A brit és az amerikai sajtóban viszont sűrűbben idézik vagy emlegetik a „politikaszkeptikusokat” (86 százalék). Kínában egyáltalán nem emlegetnek politikaszkeptikusokat, Indiában és Brazíliában is csak alig.

A jelentés szerint az egyik ok, amiért viszonylag kevés kétkedő hang szólal meg a brazil, a francia és az indiai médiában az az, hogy „nincsenek olyan konzervatív pártok, illetve ezeken belül meghatározó egyéniségek, amelyek és akik energikusan hangoztatnák ezt a típusú konzervatív ideológiát, amelyet a jobboldali sajtó átvehetne”. A szerzők szerint ugyanilyen fontos azonban az újságírói gyakorlat, a szerkesztési kultúra, valamint a kiadók és a tulajdonosok befolyása is.