Koponyát találtak Újfehértó határában

Egy 4500 éves település részletét tárták fel november elején a Jósa András Múzeum régészei.

Az ásatást vezető régész, Scholtz Róbert tájékoztatása szerint november 14–17. között megelőző régészeti feltárást végeztek Újfehértó déli határában, melynek során ötméteres szélességben, körülbelül fél kilométer hosszan távolították el a kukoricával „szennyezett” termőtalajt és humuszt. Az alig egyhetes feltárás során egy kora bronzkori és egy késő népvándorlás kori település maradványait mentették meg.

A kora bronzkori település nyomaira – élelem- és terménytároló gödrök – egy körülbelül 350-400 méter széles homokháton bukkantak. A régészeti jelenségek igen jól látható sötétszürke folttal jelentkeztek a homokos és helyenként világosszürke agyagos altalajban. Betöltésükben állatcsontot és a korszakra jellemző, kézzel formált házi kerámiák töredékeit találták az ásatás végzői. „Utóbbiak közül többnek az oldalát sűrűn bekarcolt vonalakkal, úgynevezett seprűmintával díszítették” – fogalmaz Scholtz Róbert. A szakemberek kiemelkedő leletnek tekintik a megtalált két kutyakoponyát és fél pár tülköt. A régész megjegyzi, hogy a kora bronzkor évszázadai alatt – Krisztus előtt 2800–2400 között – a mainál jóval hűvösebb, nedvesebb klíma uralkodott. A lakosság időszakos telepeken élt, főleg állattenyésztéssel foglalkozott, fő tenyészállatuk, ahogy az az ásatás során is kiderült, a szarvasmarha volt.

„A bronzkort a régészetben a bronz eszközként való elterjedésétől számítjuk. Ez nagyjából a Kr. e. III. évezredre tehető. A szerény kutatottság ellenére Újfehértó közigazgatási határain belül jelenleg tíz bronzkori – ebből 3 kora bronzkori, Nyírség-kultúrához tartozó – lelőhelyet ismerünk” – hangsúlyozza az ásatás vezetője.

Scholtz Róbert tájékoztatása szerint a másik, 1000-1100 éves települést a kései avarok hagyták hátra. „Ezen időszakból származó lelőhelyek szép számmal fordulnak elő hazánk területén, többségük temető. Az utóbbi időben azonban fellendült a késő avar települések kutatása is. Míg Újfehértó határából ilyen temetőt még nem ismerünk, addig a korszak településeire utaló nyomokat a Márkus-tanyáról és a Tálas-dűlőből idézhetünk. E sort egészíthetjük ki a Hadházi átkötő csatorna nyomvonalán napvilágra hozott újabb falurészlettel.”

„Az egykori, falusi jellegű településnek három veremháza, néhány árka és élelemtárolásra használt gödre esett a szelvénybe. A házak egytől egyig lekerekített sarkú négyzet alakú folttal jelentkeztek. Alapterületük 15-25 négyzetméter közötti, a bejárattal szemben lévő fal tövében kis kőboltozatos kemence található. A házakban cölöplyukakat nem találtunk, így vélhetőleg fából ácsolt felmenő falakkal rendelkezhettek. A település leletanyaga a bronzkori leletekhez képest igen szegényesnek mondható. Állatcsontok, vörös- és sötétszürke, korongolt, bekarcolt vonalakkal díszített korsótöredékek, valamint a kőkemencék kövei említhetők.”

Scholtz Róbert hangsúlyozza, hogy a lelőhely kicsinysége ellenére igen fontos történelmi szereppel bír. Az avar településhálózat megismerése ugyanis rendkívüli jelentőségű a honfoglalás kor történetének értelmezésében. „A magyarok bejövetelének idején itt talált népesség etnikai összetételének vizsgálata nélkül aligha értékelhetjük helyesen a 896 utáni időszakot” – fogalmaz.