Ókori ipari parkot tártak fel

Már az ókori görögök is kialakítottak ipari körzeteket városaikban, hogy megóvják a lakónegyedekben élőket a kosztól és a lármától.

LM
2011. 11. 13. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bonni Egyetem tájékoztatása szerint német kutatók az antik Görögország idejében létrehozott ipari területet fedeztek fel Szicíliában. A körzetet a Kr. e. 7–3. században létezett görög gyarmatvárosban, Selinutban alakították ki. A városfal mentén, mintegy hatszáz méter hosszan elterülő kézművesnegyed az eddig ismert legnagyobb ilyen városrész.

Elsősorban a fazekasok települtek a város szélére. „A füst, a bűz és a lárma így nem terhelte meg túlságosan a városlakókat” – mutatott rá Gabriel Zuchtriegel bonni régész.

A kutatások elsődleges célja az volt, hogy feltárják az eddig kevésbé ismert antik város egykori lakóinak életét. Az ásatások során az is bebizonyosodott, hogy a fazekasok együttműködtek, közösen használták az akár hét méter átmérőjű kemencéket.

Kiderült, hogy a város létrejöttének első időszakában a lakó- és munkaterületek jórészt vegyesen helyezkedtek el, bár a fazekasműhelyek már akkor is a város szélén álltak. A Kr. e. ötödik századtól aztán folyamatosan elkülönültek a negyedek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.