A C/2011 W3 katalógusjelű üstököst egy ausztrál amatőr csillagász, Terry Lovejoy fedezte fel november 27-i felvételein, majd a gyors mozgású, 13 magnitúdós üstököst két nappal később ismét észlelte. Az égitest helyzete és mozgása már ekkor arra utalt, hogy egy napsúroló üstököst kapott lencsevégre. Feltételezését a december 2-án megjelenő első hivatalos pályaelemzések is igazolták.
Eddig a csillagászok kétezer napsúroló üstökös sorsát követték nyomon, a jégből és porból álló égitestek egyike sem élte túl, hogy közel merészkedett központi csillagunkhoz. Az asztronómusok feltételezése szerint ez a sors várt volna Lovejoyra is, amely „mindössze” 121 ezer kilométerre volt a Nap felszínétől, ahol a hőmérséklet meghaladta az 1,1 millió Celsius-fokot. A NASA szakembereit, akik „élőben” követték nyomon az üstökös száguldását, valósággal sokkolta, amikor a Lovejoy a Nap „túloldalán” bukkant fel.
Az üstökös azonban nem úszta meg sértetlenül a kalandot, hiszen eredeti több millió tonnás tömegének mindössze 10 százaléka maradt meg, tetejében elveszítette a farkát is.
„Úgy tűnik, hogy letört az üstökös farka, amelyet a Nap mágneses mezeje ejtett foglyul” – vélekedett W. Dean Pesnell, a NASA napdinamikai obszervatóriumának kutatója.
A csillagászok szerint az üstökös azért nem olvadt el teljesen, mivel tömege nagyobb volt a feltételezettnél.
W. Dean Pesnell szerint az égitest „rokonságban” lehet azzal az üstökössel, amely 1106-ban közelítette meg a Napot. A Lovejoy viszont, amely vándorútján egy nagy kört tesz a Naprendszeren keresztül, 800-900 év múlva merészkedhet újból központi csillagunk közelébe.
