Rájöhettek, miért tűnt el a Neander-völgyi ember

Az emberi populációk kulturális és biológiai evolúcióját a legutóbbi jégkorszak során vizsgáló komputeres modellek új támpontokat szolgáltatnak ehhez.

„Ahhoz, hogy jobban megérthessük a humán ökológiát s különösen azt, hogy miként fejlődtek a vadászó-gyűjtögető népesség különböző populációi a késő pleisztocén időszakában (128 ezer és 11,5 ezer évvel ezelőtti periódusban) Eurázsia nyugati részén, három evolúciós rendszert vizsgáltunk: a biológiait, a kulturálist és a környezetit” – hangsúlyozta Michael Barton, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa, a számítógépes modellezés régészeti alkalmazásának szakértője.

A multidiszciplináris kutatócsoport régészeti leletek alapján igyekezett feltérképezni, hogy az éghajlatváltozás hatására miként változott a különböző emberi populációk viselkedése több mint százezer év leforgása alatt. A vizsgálatok kimutatták, hogy az egyre hidegebbé váló klíma hatására a vadászó-gyűjtögető közösségeknek, beleértve a Neander-völgyi embert és a Homo sapiens elődeit nagyobb területeket kellett bejárniuk élelem után kutatva – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

A nagyobb mobilitás gyakoribb találkozást és kereszteződést eredményezett a Homo sapiens és a Homo neanderthalensis között. „Sokáig azt feltételezték, hogy a Neander-völgyi ember képtelen volt alkalmazkodni, és alulmaradt a fejlettebb modern emberrel szemben a forrásokért vívott versengésben. Vizsgálataink arra engednek következtetni, hogy a Neander-völgyi ember sokkal mobilabb, rugalmasabb és ötletesebb volt, mint eddig hittük. Bebizonyosodott az is, hogy állták az éghajlatváltozás csapásait, s amikor találkoztak a sokkal nagyobb lélekszámú modern emberrel, ismét csak alkalmazkodtak” – emelte ki Julien Riel-Salvatore antropológus, a Coloradói Egyetem docense, hozzátéve, hogy a Homo sapiens lehetséges társként tekintet a Neander-völgyi emberre. Így az idők folyamán a Homo neanderthalensis egyszerűen „feloldódott” a sokkal nagyobb lélekszámú Homo sapiens népességben.