A felfedezésről az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban jelent meg tanulmány. A Hubble-űrteleszkóp a közelmúltban kapta lencsevégre a fiatal, kék csillagok halmazát, amelyek egy „középsúlyú” fekete lyukat vettek körbe. A feltételezések szerint a fekete lyuk egykoron egy törpegalaxis központjában volt, amelyet egy nagy csillagváros gravitációs ereje tépett szét – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
Az erőszakos esemény során a nagyobb galaxis elrabolta kisebb „fajtársa” legtöbb csillagát. Ugyanakkor az esemény során összenyomódtak a fekete lyukat övező gázfelhők, amelyek a csillagképződés hullámát indították be. Az ily módon született ifjú csillagokat leste meg a Hubble „mindenlátó” szeme.
Az asztronómusok szerint a fiatal csillagok alig 200 millió évesek, ez azt jelenti, hogy a két galaxis „párviadalára” is körülbelül ebben az időszakban kerülhetett sor.
„A nagyon fiatal csillagok halmaza arra utal, hogy a »középsúlyú« fekete lyuk egy nagyon kis tömegű galaxis középpontja lehetett” – magyarázta Sean Farrell, a Sydneyi Csillagászati Intézet kutatója. A HLX-1 katalógusjelű fekete lyuk azontúl, hogy egy elveszett galaxis létét árulta el a kutatóknak, önmagában is rendkívül érdekes. Amikor Sean Farrell és kollégái 2009-ben felfedezték az objektumot, ez volt az egyetlen ismert „középsúlyú” fekete lyuk. A fekete lyukak olyan osztályát képviselheti, amelyek a legtöbb galaxis centrumában terpeszkedő szupermasszív fekete lyukak „építőkövei” lehetnek.
A 290 millió fényévnyire található HLX-1 „mindössze” húszezer naptömegű. Összehasonlításképp, a Tejútrendszer központjában lévő fekete lyuk tömege négymillió Napéval egyenlő.
„A HLX-1 egyedülálló volta arra utal, hogy ezek a közepes fekete lyukak csak rövid ideig léteznek” – emelte ki Mathieu Servillat, a kutatócsoport tagja, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Intézet munkatársa.
A ritka, közepes méretű fekete lyukak tanulmányozásával a tudósok többet remélnek megtudni származásukról, valamint arról, hogy miként alakulnak ki a szupermasszív fekete lyukak.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban