A Cassini–Huygens az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, az Európai Űrhivatal (ESA) és több európai ország részvételével szervezett űrprogram szondája. 1997. október 15-én indult el Cape Canaveralről, a vállalkozás célja a Szaturnusz környezetének vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása a Titán hold felszínére. Az 5712 kilogrammos űrszonda 366 kilogramm tömegű tudományos műszert, valamint a 320 kilogrammos Huygenst vitte magával. A nagyméretű űrszonda a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában. A Cassini tudományos céljai: a gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedésének, a holdak felszíni összetételének és geológiai múltjának meghatározása, a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének mérése, a Szaturnusz légkörének vizsgálata.
Jelenleg az űrszonda viszonylag nagy távolságból, a gyűrűrendszeren kívülről végzi a megfigyeléseket. Az utolsó keringési pályái során a Cassini közelképeket készít a gyűrűkről. „2016-ban, amikor a küldetés a végéhez közeledik, a Cassini megváltoztatja pályáját és lebukik a legbelső gyűrű, valamint a Szaturnusz légköre közötti igen keskeny résbe” – hangsúlyozta Linda Spilker, a Cassini-projekt tudósa, a NASA bolygókutató részlegének, a Jet Propulsion Laboratory munkatársa.
Az utolsó huszonkét kör során a Cassini pályája éles szöget zár a Szaturnusz egyenlítőjének horizontális síkjával. Közben a szonda részletesen felméri a bolygó gravitációs terét, mágneses mezejét, valamint nagy felbontású képeket készít a gyűrűrendszerről. Utóbbi segítségével a tudósok pontosabban határozhatják meg a gyűrűk tömegét, s választ kaphatnak arra, hogy mikor képződtek – viszonylag új alakzatok és egy üstökös széttöredezésekor keletkeztek-e, vagy származásukat a Naprendszer több mint 4 milliárd évvel ezelőtti keletkezésére vezethetik vissza.
2017-ben, amikor a Cassini kifogy az üzemanyagból, a földi irányítók a Szaturnusz légkörébe irányítják. Az űrszonda oxigén hiányában nem ég el, hanem megolvad, majd megsemmisül a hatalmas légköri nyomás hatására. A kutatók mindenképp el akarják kerülni, hogy a Cassini a Szaturnusz valamelyik holdján, a földönkívüli élet szempontjából érdekes Enceladuson vagy a Titánon landoljon, nehogy földi mikroorganizmusokkal szennyezze az égitesteket.
