Újabb tanulmány született a „csodaszerről”

A naponta kis dózisban szedett aszpirin segít megelőzni a rák kialakulását, sőt talán a meglévő daganat szétterjedését is gátolhatja – idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

LM
2012. 03. 21. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Peter Rothwell kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa csoportjával régóta gyűjti a témában készült tanulmányok adatait. Ezek alapján korábban úgy vélték, hogy az aszpirin védőhatásának kialakulásához tízévi szedés szükséges. Mostani elemzésükben azonban arra jutottak, hogy már háromévi aszpirinszedés is jelentős előnyt nyújt a rák elleni védelemben, ráadásul a meglévő daganat áttétképzését is gátolhatja a szer.

A szívbetegségek megelőzésére sokan szednek hosszú éveken, akár évtizedeken át kis dózisú (75–300 milligramm) aszpirint. Az ő körükből kerültek ki annak az 51 tanulmánynak a résztvevői (összese 77 ezer páciens), akik adatainak metaelemzését végezték az oxfordi kutatók.

3 év: negyedével kisebb kockázat

Már háromévnyi aszpirinszedést követően mintegy negyedével csökkent a hatóanyagot szedők között a rákkockázat, 9 rákos eset fordult elő évente ezer emberből, míg a placebót szedők körében évi 12 ezrelék volt a rákgyakoriság. Az aszpirint szedők körében öt éven belül 15 százalékkal kisebb volt a rák miatti halálozás is, azok között pedig, akik ennél tovább szedték a szert, 37 százalékkal ritkábban fordult elő daganatos betegség miatti halálozás.

Kis adag aszpirin mellett jóval ritkábban képződött áttét is, különösen a béldaganatok esetében, ezeknél akár felére is csökkent a metasztázisok előfordulási aránya.

Kritika

A The Lancet című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány szerzői ugyanakkor jogosként ismerik el azt a kritikát, hogy az elemzéshez felhasznált tanulmányokban a legtöbb esetben 75 milligrammnál jóval nagyobb volt a naponta szedett aszpirin mennyisége, néhány nagy amerikai tanulmányt pedig nem vontak be az elemzésbe.

Rothwell hangsúlyozta, hogy a legfontosabb, amit a legtöbb ember megtehet a rák ellen, hogy nem dohányzik, rendszeres tréningezik és egészséges étrendet követ. Mindezek után az aszpirin kis mértékben tovább csökkentheti a rákkockázatot, azoknál pedig, akik családjában előfordult például vastagbélrák, a szer belső vérzésekkel kapcsolatos kockázata mellett is javasolható szedése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.