Ezt nem tudják megfejteni

Robotot küldött a tudomány a világűr mélyébe, felfedte élőlények genomját, az azonban még mindig zavarba ejti, hogy mi vezérli haza a galambot.

A bécsi Molekuláris Patológiai Intézet kutatói megdöntötték azt a korábbi állítást, hogy a madarak bravúrja csőrük vasban gazdag idegsejtjeinek köszönhető, amelyek érzékenyek a Föld mágneses terére. „Valóban kiábrándító volt. Csak még rejtélyesebb lett, hogy miként érzékelik a mágneses mezőt az állatok” – idézte fel David Keays molekuláris biológus.

Keays kutatócsoportja 3D-s szkennert használt arra, hogy a 250 ezer szeletre vágott galambcsőrből készült metszetekben lévő sejteket azonosítsa.

Úgy találták, hogy a galambok navigálási képességéért valójában a makrofágok feleltek. Ezek olyan fehérvérsejtek, amelyek a fertőzésektől védik a madarakat, és nincs kapcsolatuk az aggyal. „Nem ingerelhető sejtek és nem hoznak létre elektromos jeleket, amelyeket a neuronok érzékelhetnének, így befolyással lehetnének a galamb viselkedésére” – magyarázta a kutató. Ezek a sejtek ráadásul nem csupán a madár csőrében találhatók meg, hanem egész testében.

Günter Fleissner, a Frankfurti Egyetem kutatója azonban úgy véli, az osztrák csapat nem volt eléggé alapos. „Valóban nehéz feladat megtalálni a vastartalmú dendriteket, ezért nem meglepő, hogy elnézték őket ezek a szerzők” – vélekedett a korábbi, 2000-ben közzétett dolgozatot jegyző kutatók egyikeként Fleissner.

Keays szerint a magnetoreceptorok megtalálása valóban nagyon nehéz volt, mivel igen kicsik, mindössze 20-40 nanométeresek és bárhol megtalálhatók a galamb testében. „Egy magnetoreceptor megtalálása nem olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, hanem olyan, mintha tűt keresnénk egy tűkazalban” – jelezte a feladat összetettségét Keays.

A kutatók úgy vélik, ha sikerülne megismernünk a folyamatot, ahogyan a természet érzékeli a mágneses mezőt, akkor ezt az információt arra is használhatnánk, hogy mesterséges magnetoreceptorokat hozzunk létre. Ezeket betegségek gyógyítására is használhatnánk – tette hozzá Keays.

Az osztrák kutatók tanulmánya a Nature tudományos magazin legfrissebb számában jelent meg.