Már Magyarországon van a dengue-láz terjesztője?

Az ázsiai tigrisszúnyog már megvetette lábát Olaszországban, Dél-Franciaországban, egyes spanyol üdülőterületeken és az Adriai-tenger keleti partján.

TK
2012. 04. 26. 13:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy brit és belga kutatókból álló munkacsoport részletesen elemezte a rovar eddigi elterjedését, majd az adatokat három különböző elterjedési modellbe helyettesítette be, és azokat tíz regionális éghajlati jövőképpel kombinálta. A szakemberek így pontos rizikótérképekhez jutottak az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) európai megtelepedését illetően. Eredményeiket a brit Royal Society Interface című folyóiratában közölték.

A szúnyogok életkörülményei jelentősen javultak az elmúlt húsz évben, elsősorban Franciaország, a Benelux-államok, Németország nyugati részének és a Nyugat-Balkánnak az egyes területein, ott is, ahol eddig elő sem fordultak. A trend a számítások szerint 2050-ig folytatódik, a faj várhatóan átterjed Dél-Angliára, Nyugat-Magyarországra és Ausztria keleti részére is – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

A tigrisszúnyog túléléséhez enyhe telek szükségesek, amelyek során a januári középhőmérséklet fagypont feletti, az éves csapadékmennyiség pedig meghaladja a 600 millimétert. Mivel az éghajlatváltozás következtében fellépő felmelegedés Északnyugat-Európában túlnyomórészt a telet érinti, délen ugyanakkor a nyarak válnak egyre forróbbá és aszályosabbá, a vérszívó elterjedési területe várhatóan északabbra tolódik – vélik a kutatók. Egyes földközi-tengeri vidékekről újra el is tűnhet a faj.

Bernhard Seidel osztrák szúnyogszakértő nem lát különösebb okot az aggodalomra, hiszen az őshonos fajok is terjeszthetnek veszélyes kórokozókat, mint amilyen a nyugat-nílusi vírus – ezt a bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói mutatták ki. Ugyanakkor a vírus átadásához szükséges annak a forrása is, a közvetítőszerepet ellátó szúnyog önmagában kevés. Seidel szerint a tigrisszúnyog már Magyarországon is rég megvetette a lábát, csak még nem talált rá senki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.