A négy fölösleges végtagot öt tapasztalt orvos távolította el egy négyórás műtét során – közölte csütörtökön a beavatkozást végző karacsi kórház igazgatója, Dzsamal Raza. Az igazgató szerint a gyermek jól van, állapota stabil, és remélik, hogy rendben felépül. Hangsúlyozta azonban, hogy a jövőben még felléphetnek komplikációk, ami további műtéteket tehet szükségessé.
A kisfiú a múlt héten jött világra császármetszéssel Szindh tartományban, Szukkur városban, és hétfőn került be a karacsi Nemzeti Gyermek-egészségügyi Intézetbe. Egy állami alapítványnak köszönhetően a műtétet ingyen végezték el rajta.
Az anya és az apa unokatestvérek. Öt éve házasodtak össze, ez az első gyermekük. A karacsi orvosok szerint a hatlábú gyermek több magzat összenövéséből született egy olyan genetikai rendellenesség következtében, amely egymillió esetben egyszer vagy még ritkábban fordul elő.

Ennyibe kerül a Velencei-tó az idén