Több millió madarat pusztítanak el évente

Évente mintegy 6,8 millió madár pusztul el a kommunikációs tornyokkal való ütközés következtében Kanadában és az Egyesült Államokban – állapították meg amerikai kutatók tanulmányukban.

tt
2012. 04. 26. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számításaikat korábbi vizsgálatokra alapozták, amelyekben 38 torony körül mérték fel a madáráldozatok számát, ezeket az eredményeket terjesztették ki a két ország minden 60 méternél magasabb tornyára.

A nagyobb tornyok olyan magasságokba is felérnek, ahol a vándormadarak repülnek, ezek közül is a legveszélyesebbek a folyamatos vörös fényt kibocsátók. Rossz időben a madarak a szokásosnál alacsonyabban repülnek, ráadásul éjszaka elveszíthetik tájékozódási pontként a csillagokat, ezért lehet ilyenkor csalóka számukra a folytonos fényforrás. Előszeretettel köröznek a madarak a tornyok körül, és ha nagyobb építményről van szó, akkor kábelekbe, vezetékekbe ütközhetnek, de az is megesik, hogy egymásba repülnek az állatok – idézte a LiveScience című ismeretterjesztő portál Travis Longcore-t, a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatóját.

A tornyok magasságának főként a tápkábelek mennyisége miatt van jelentősége, a madarak 71 százaléka a legmagasabb (a létesítmények 1,9 százalékát képező) tornyoknál pusztul el. A legnagyobb gyilkosok a tévé- és rádiótornyok, nem pedig a náluk kisebb mobiltelefon-adótornyok.

Könnyedén csökkenteni lehetne a jelzőfény túlságosan erős vonzását, ha folytonosan világító fényforrás helyett pislogó fényt használnának, ez akár 45 százalékkal is visszavetné a madárpusztulás számát – írták a PLoS ONE című internetes tudományos folyóiratban a tanulmány szerzői.

Az ütközéses balesetek 95 százaléka az Észak-Amerika és Közép-, valamint Dél-Amerika között vándorló madárfajokat érinti, amelyek között több védett faj is van – tette hozzá Longcore.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.