„A légvédelem nem megfelelő és rögtönzött volt. Ismerve a Hitlert utánzó Mussolini ízlését, például a föld alatti páncélos bunkerek iránti érdeklődését, tizenkét óvóhelyet és légvédelmi bunkert építettek a második világháború idején” – mondta el sajtótájékoztatóján Lorenzo Grassi újságíró, a www.bunkerdiroma.it honlap kezdeményezője és az óvóhelyekről írt könyv szerzője.
Az óvóhelyek korábban is léteztek, csak légvédelmi célra alakítottak át azokat, míg a bunkereket külön erre a célra építették. A 12 létesítmény közül hat a főváros szívében található, az egyik bunker a Valentini-palotában, Róma tartomány székhelyén, ahol a bemutatót is tartották.
Ez a bunker az egyetlen, amely jelenleg is látogatható. 1939 vége és 1940 eleje között épült, két nagy teremből és több folyosóból áll. Ezeken bemutatják a Domus Romanét, a császári család római lakóhelyét, amelyet a Valentini-palotában végzett ásatások során tártak fel. A bunker kijárata pont szemben volt a Forum Romanumon található Trajánusz oszlopával.
A légvédelmi óvóhelyeket keveset használták Rómában, mert a szövetségesek először 1943. július 19-én bombázták az olasz fővárost, Mussolinit pedig tíz nappal később a király leváltotta tisztségéből, és őrizetbe vették.
Bunkereket mutatt be egy olasz honlap
Az óvóhelyek korábban is léteztek, csak légvédelmi célra alakítottak át őket, míg a bunkereket külön erre a célra építették.
2012. 06. 20. 7:36
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!