A szakemberek – akik több mint 50 ezer ember egészségét követték nyomon mintegy tíz éven át – úgy találták, hogy minden 10 decibel többletzaj 12 százalékkal emeli a szívroham kockázatát. „Azt gondoljuk, hogy az éjszakai közlekedési zaj különösen veszélyes, mert megzavarja az alvást” – emelte ki Mette Sorenson kutatásvezető, a Dán Ráktársaság munkatársa.
Mindazonáltal a nap bármely szakára érvényes, hogy a nagyobb zaj megemeli a stresszhormonok koncentrációját a testben, ami megmagyarázhatja a szívroham kockázatának emelkedését – idézte a HealthDay című ismeretterjesztő portál. Sorenson csoportja az eredmények értékelésénél figyelembe vette a levegő szennyezettségét is, amely szintén hozzájárul a szívrohamok kockázatának növekedéséhez.
A kutatók szerint az igazi gond az, hogy a zajszennyezés sok esetben még az érintettekben sem tudatosul. Felkelhet valaki úgy az éjszakai alvás után, hogy azt hiszi, jól aludt, de amikor a laboratóriumban nyomon követik az illető alvását, kiderül, hogy alvásszakaszai összezavarodtak.
Megállíthatja a szívet a nagy zaj
Minél nagyobb a közlekedési zaj egy ember lakóhelyének közelében, annál nagyobb nála a szívroham kockázata – állapították meg dán kutatók.
2012. 06. 21. 9:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!