Június 4-én – 2012-ben először – 2-es előrejelzést adtunk ki, és a nagyszerűen bevált prognózisnak megfelelően a pusztító viharok meg is érkeztek. A Szupercella.hutól négy viharvadász csapat volt terepen ezen az ominózus napon, és mindannyian remek fogásokkal térhettünk haza.
Kálmán mester tollából álljon itt néhány kiragadott mondat a konvektív előrejelzésünkből, melyek jól illusztrálják, mire számíthatott, aki elindult vadászni: „...egy veszteglő front mentén, illetve annak előterében ma jó néhány helyen számíthatunk heves zivatarok kialakulására az országban…; szupercellák kipattanása várható a délutáni órákban…; a paraméterek adottak nagyobb méretű zivatarrendszerek (MKR) kifejlődéséhez…; a folyamatok várhatóan az éjszakába nyúlóan fognak működni…”
A Micimackó, Zsuzzzs, Gbond és jómagam (Storman) alkotta csapat dél körül indult Budapestről. Elsődleges célterületünk a Dél-Dunántúl volt, a Kaposvár–Pécs sávban. Baranya megye horvát határánál gyors egymásutánban több szupercella ütötte fel fejét, így Szekszárd térségében komoly fejtörést jelentett, hogy maradjunk a környék fejlődő zivatarait figyelve vagy repesszünk délebbre.
Az igazi nagyvadnak aztán az a horvát–magyar tápon nevelkedett böszmület ígérkezett, melyet Pécs felé repesztve el lehetett kapni, így végül nekiindultunk a Mecseknek. A hegyek üde lankái mögül a kertek alatt sunnyogó rém aztán kisvártatva elő is bukkant.
A szupercella falfelhője szinte földig lógó nyúlványként jelent meg, egy esetleges tornádó megfigyeléséhez ideális helyen voltunk, az orrunk előtt ért volna le a tölcsér.
Ezután menekülőre kellett fognunk a dolgot, mert a vészesen meglóduló förgeteg már szinte a nyakunkban volt. Szekszárd irányába visszafelé száguldva kiszúrtunk egy pici, de annál veszettebbül forgó cellát, melynek közepéből egy kövér felhőgiliszta is előbújt.
Dunaföldvárnál Kecskemét felé kanyarodva már jól látszott, hogy az egyre tekintélyesebbé váló viharrendszer jó háziasszony módjára hatalmas mennyiségű port is sepert maga előtt.
Kecskemét felé haladva egy jó darabon szinte együtt mentünk a kifutófronttal. Egymást követő kisebb-nagyobb talajközeli örvények keresztezték utunkat, a becsült maximális szélsebesség 90–100 km/h körül lehetett, de méricskélni nem álltunk meg. Nyárlőrinc–Lakitelek térségében még sikerült elcsípni két újabb jószágot, melyek újfent roppant erejű szélvihart és felhőszakadást produkáltak.
Körülbelül 500 kilométeres vadászatunkat és az országban történt eseményeket visszanézve utólag sem lehetett volna kitalálni jobb helyet és időpontot annál, mint amikor a szemünk előtt bepörgő mecseki szupercellát figyeltük meg. A hab a tortán, hogy még is éltük az egyébként tetőket széttépő és fákat döntögető heves viharokat.
