Az ókori Róma minden szeglete pontos és szimbolikus urbanisztikai terv szerint épült – nyilatkozta az olasz sajtónak Paola Virgili régész, a Pantheon alatti folyosó felfedezője. A föld alatti járat a Kr. e. 27-25 között épített Pantheontól indult, hétszázötven méter hosszú volt. A folyosó a Pantheontól nem messze elterülő Mars mezőig haladt, az itt álló Augustus-mauzóleumig. A síremléket a – Kr. e 63 és a Kr. u. 14 között élt – császár még életében, valószínűleg Kr. e. 27-ben emelte.
A régészeti kutatások szerint a folyosó nem véletlenül kötötte össze a két szakrális funkciót betöltő épületet. Augustus a születésnapján, szeptember 23-án a Pantheon közepén mutatkozott a római nép előtt. Nem sokkal déli tizenkét óra után az őszi nap-éj egyenlőség napján a nap sugarai a Pantheon kupoláján levő nyíláson keresztül beragyogták az alakját. Ezt követően a napfény az Augustus-mauzóleum irányába mozdult el, és negyed órával később a 44 méter magas síremlék tetején levő császárszobrot világította meg. Amire a napsugár a Pantheontól odaért, a császár is megérkezett mauzóleumhoz a föld alatti folyosón keresztül – ezt a távot a régészek számításai szerint a tempósan közlekedő császár tizenhárom perc alatt tudta megtenni.
Virgili szerint a majdnem egy időben Róma két különböző pontján napfényben ragyogó császár látványa azt kívánta sugallni a római népnek, hogy Augustus igazi isten. Az ókori folyosóból a Pantheon alatti rész maradt meg a mélybe vezető tizenegy lépcsőfokkal.
