Fogyásnak indultak a dromedárok

Az elmúlt pár év alatt mintegy 25 százalékkal csökkent az Ausztráliában vadon élő tevék száma. A szárazság és a szaporodás korlátozása lehet az ok.

BL
2012. 07. 25. 13:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint Jan Ferguson, a vadon élő tevékkel foglalkozó kormányzati program egyik szakembere elmondta, 2001–2008 között még körülbelül egymillió vad teve élt az országban, mára viszont 750 ezerre csökkent a létszámuk.

Az 1800-as években még az Ausztráliában élő tevék alkották a világ legnagyobb létszámú vadon élő csordáját. Sok kárt okoztak azonban a természetben, például az őslakos fajok elől elették az élelmet, vagy elpusztították lakóhelyüket, ezért 2010-ben a kormány jóváhagyta a populáció szaporodásának korlátozását, emellett több egyedet befogtak és eladtak.

Az Ausztráliában élők többsége a dromedár, azaz az egypúpú fajtába tartozik. Körülbelül 3,3 millió négyzetkilométeres területet járnak be. Képesek megtenni napi 70 kilométert, egy hét alatt pedig több száz kilométert is. Noha pusztán a szaporodásuk szabályozásával 85 ezerrel csökkentették létszámukat, szakértők szerint az ökoszisztéma szempontjából érzékeny területek némelyikén még mindig túl sűrű a vadteve-populáció.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.