A kutatásról a Naturwissenschaften című folyóiratban jelent meg tanulmány. A kutatók elsősorban a Diplodocus dinoszauruszokkal foglalkoztak. A Diplodocus (nevének jelentése dupla gerenda) az egyik legjobban ismert szauropoda, egy igen nagy, hosszú nyakú, négy lábon járó, ostorszerű farokkal rendelkező állat. Mellső lábai kissé rövidebbek voltak a hátsóknál, ezért a teste nagyjából vízszintesen helyezkedett el. Hosszú nyakú és farkú, négy, erős lábon álló csontváza mechanikailag függőhídra emlékeztetett. Testsúlya elérhette a 15 tonnát, hossza 30 méter körül volt, hatméteres nyakán pedig apró fej ült. Kis, cölöpszerű fogai, amelyek csak az állcsont elülső részén helyezkedtek el, előrefelé álltak. A hatalmas állatok különösen gyorsak és hatékonyak voltak, ha a táplálkozásról volt szó – olvasható a tanulmányt ismertető Discovery News hírei között.
Százharminc évvel ezelőtti felfedezése óta több elmélet is született arra, hogy miként és mivel táplálkozott a Diplodocus – egyesek szerint „szabályosan” harapott, mások szerint előreálló fogaival „lehúzta” az ágakról a leveleket, de voltak olyan elképzelések is, hogy a fák kérgét hántolta le.
Az Edinburghi Egyetem és a londoni Természettudományi Múzeum kutatói Mark Young vezetésével CT segítségével megalkották egy komplett Diplodocus-koponya térhatású modelljét. Ezt követően a modell biomechanikai tulajdonságait vizsgálták az úgynevezett végeselem-analízis (FEA/ Finite Element Analysis) segítségével.
A FEA olyan igazolt pontosságú matematikai számítási eljárás, amely a szerkezetekben végbemenő fizikai folyamatok modellezésére alkalmas. Elnevezése onnan ered, hogy a bonyolult térbeli alakzatok – alkatrészek – egyszerű geometriai alakzatokból (véges elemekből) épülnek fel, utóbbiak a csomópontokban meghatározott illesztési feltételek szerint kapcsolódnak egymáshoz. A csomópontokban erő- és nyomatékátadás valósul meg. Az eljárást a repülőgépgyártástól az ortopédiai implantátumok tervezéséig számos területen alkalmazzák sikerrel.
A vizsgálatok szerint a Diplodocus nagy valószínűséggel főleg levelekkel táplálkozott, az ágakról „lehúzva” egyben, rágás nélkül lenyelte azokat: csak így volt képes a létfenntartásához szükséges hatalmas mennyiségű élelmet magához venni. Étrendjében a tűlevelűek domináltak, de nem vetette meg a páfrányt vagy a zsurlót sem. Ugyanakkor nem hántotta le a fakérget, mint teszi ezt a jelenkori szarvasok némelyike.
„A szauropoda dinoszauruszok, mint amilyen a Diplodocus, fura, egyetlen ma élő állathoz sem hasonlítható lények voltak, így nem volt mivel összevetni őket. Ezért olyan fontos a biomechanikai modellezés, amelynek segítségével megfejthetjük a régen élt állatok életmódját” – hangsúlyozta Young.
