A demonstrálók – akik szerint a jobboldali konzervatív kormányzat nem kedveli a tudományt – egy koporsó mögött lépkedtek végig Ottawa belvárosán gyászolva a „tények halálát”.
„A tények vezetik a felnőtteket a valóságban. Aki tagadja a tényeket, az mesevilágban él… Amikor országok merülnek el a fantáziavilágban, azt állami propagandának nevezik” – hangoztatta Arne Moores a Parlament-dombon összegyűlt mintegy 800 ember előtt.
A kanadai kormány intézménybezárási terve érinti az északi-sarkvidéki környezetet kutató laboratóriumot, valamint a vízszennyezés hatásának tanulmányozására szolgáló kísérleti tavak területét Észak-Ontarióban. A kanadai kormány – amely megszüntetné saját környezetvédelmi tanácsadó ügynökségét is – azzal érvel, hogy pénzt takaríthatnak meg, amelyet más, fontosabb területekre csoportosíthatnak át.
A felvonuló tömegben sokan elmondták, hogy nem emlékeznek olyan esetre, amikor a kanadai kutatók tömegesen demonstráltak volna. A tiltakozó akció végén a jelenlévők egy része virágokat helyezett el a koporsó előtt, a koporsó belsejébe pedig tudományos könyveket helyeztek.
Több száz kutató demonstrált a bezárások miatt
Több száz kanadai kutató és támogatóik vonultak utcára kedden Ottawában, hogy tiltakozzanak a kanadai kormány vezető kutatóintézeteket bezáró döntése ellen.
2012. 07. 11. 9:08
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!