Az átoktáblák (defixionum tabellae) a Kr .e. V–IV. században terjedtek el a Földközi-tenger vidékén, kezdetben a görögöknél, majd a Római Birodalom minden szegletében. A vesztes fél általában végső megoldásként alkalmazta az átoktáblákat, amikor már csak ez az egy „eszköz” állt a meglopott, megcsalt áldozat számára, hogy megtorolja a rajta esett sérelmeket. Alkalmazták az eljárást kereskedők és sportolók is a vetélytársak „kiiktatására”. Az átoktáblák vékony kis fémlapok voltak, amelyeket henger alakúra göngyölítettek fel, majd az „alvilághoz közeli” helyekre, sírokba, kutakba, forrásokba rejtették.
A lelet, amelyet jelenleg az Oxfordi Egyetem szakértői vizsgálnak East Farleigh településen, egy valamikori római farmgazdaság területén került napvilágra. A 10 centiméter hosszú, 6 centiméter széles és 1 milliméter vastagságú ólomlemez rendkívül törékeny.
Roger Tomlin ókortörténész, az Oxfordi Egyetem docense szerint az átoktábla vélhetően a Kr. u. III. századból származik. Az ólomlapocskára csupa nagybetűvel bekarcolt nevekből mindössze hat olvasható, közülük négy római (Sacratus, Constitutus, Constan és Memorianus), kettő pedig kelta eredetű (Atrectus és Atidenus). A nyolc másik név csak részlegesen maradt fenn, de a szakértő reményei szerint a táblácska további tisztításával, „vallatásával” ezeket is megfejtik.
Az ókortörténész a lelet jelentőségét abban látja, hogy a rómaiakkal jelent meg az írásbeliség a brit szigeteken. „Ez azt jelenti, hogy az átoktábla más hasonló leletekkel együtt Britannia első írásos emlékei közé tartozik” – hangsúlyozta Roger Tomlin. Hozzátette: nagy valószínűséggel a helyi közösség tagjai közül valaki így kívánt elégtételt venni sérelmeiért, ily módon a vétkesek is a környéken élhettek.
