Megtalálták a hiányzó evolúciós láncszemet

Kiderült egy 7,5 méter hosszú, 1975 óta egy raktárban porosodó maradványról, hogy az első halgyíkcsontváz a középső jura korból származik.

BL
2012. 08. 08. 14:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábban hiányoztak a 175-170 millió évvel ezelőtti, ötmillió évet átfogó szakaszból a halgyík (ichthyoszaurusz)-leletek. A szóban forgó példány viszont pontosan ebből az időszakból származik, és új nemzetséget alkot. A szenzációs lelet összeköttetést jelent a fekete palában talált ismert halgyíkok és a fehér jurából származó fiatalabb példányok között.

„A földtörténet olyan, mint egy ementáli sajt, tele van ismeretlen lyukakkal, a lyukak leletek segítségével való betömésének valószínűsége pedig igen csekély” – fogalmazott a Stuttgarti Természettudományi Múzeum őshüllőkkel foglalkozó szakértője, Rainer Schoch a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.

A 7,5 méteres ichthyoszaurusz-csontvázat már 1975-ban kiásták a Schwäbische Alb hegység lábánál. A 37 évig a múzeum gyűjteményében szunnyadó lelet jelentőségét azonban csak a stuttgarti létesítménynél vendégeskedő Erin Maxwell kanadai halgyíkszakértő ismerte fel.

A meglehetősen megkésett felfedezés Schoch szerint a gyűjteményanyag gazdagságára vezethető vissza, ugyanis csak őshüllőmaradványból 90 000 darab található ott, és minden évben több ezerrel bővül. Ez az elkövetkezendő évszázadokra is elegendő munkát kínál. A kutatók még nem döntöttek az új nemzetség nevéről, lehetséges, hogy az a Heiningen község melletti lelőhelyre utal majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.