„A hiénákról az terjedt el, hogy ostoba dögevők, valójában azonban képesek újításokra és technikai problémák megoldására\" – idézte Sarah Benson-Amramot, a St. Andrews Egyetem tudósát a The Daily Telegraph című brit lap. „A foltos hiénák ráadásul meglehetősen ügyesen oldanak meg közösségi problémákat, és a gondolkodásnak olyan jeleit mutatják, mint néhány főemlős” – tette hozzá.
Tanulnak az előzményekből
Amram egyebek közt húst tartalmazó doboz felnyittatásával tesztelte hiénák értelmi szintjét. Néhány állat csak pár módon próbálkozott a doboz kinyitásával, ám akadtak, amelyek sokféleképpen kísérleteztek: harapással, felborítással, „aláaknázással” – utóbbiak árkot ástak a doboz alá, és megpróbáltak kerülő úton a finomságokhoz jutni. Azok a hiénák, amelyeknek egyszer sikerült a dobozt kinyitniuk, képesek voltak az ismétlésre, és már gyorsabban végeztek a feladattal, azaz tanultak az előzményekből.
A teszteléskor megmutatkozott, hogy a dobozt kinyitni képtelen hiénák sem teljesen „hülyék”. Egyikük letáborozott a doboz ajtaja mellé, és megvárta, hogy egy társa sikerrel járjon, majd villámgyorsan megelőzte.
Ilyen szellemi fürgeséget korábban a tudományos világ csak az embernek és pár főemlősnek tulajdonított, idővel azonban „előléptette” a varjakat, a galambokat, a polipokat, a kutyákat és még a birkákat is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!