Lassan már a strandszezont követi a karácsonyi bevásárlási cunami, rövidnadrágban tolonghatunk a bevásárlóközpontok műanyag tűlevelei között. Az egészségtelen folyamatnak – és a nyilvános karácsonyvárást megtiltó brüsszeli tüneteknek – aligha lehet egy-két keresetlen szóval véget vetni, a karácsonyi várakozás, az advent lényege viszont kétezer éve ugyanaz, még ha változtak is a négyvasárnapos időszak mellékhangsúlyai. Nem lehet persze vitatni: karácsonyra ajándékozni „kell”, az advent (adventus Domini – úrjövet) most kezdődő heteiben azonban módunk van kicsit magunkba tekinteni, visszaszorítani a zajforrást. Lehet tenni különböző fogadalmakat is, önmegtartóztatást gyakorolni például hús- vagy alkoholszünet formájában – a jó korai „céges karácsonyok” világában ugyan nem könnyű ez.
Ha nem is olyan szigorút, mint a nagyböjtkor, hústilalmat az egyház advent idejére is előírt, XIV. Kelemen pápa ráadásul az Osztrák–Magyar Monarchiára „személyre szabta” szerda–péntek ritmussal (1774), ez fenn is maradt 1918-ig; az idősebbek még emlékezhetnek rá, 1956-ig december 24-e szigorú böjti nap volt.
Török Csaba (Magyar Katolikus Egyház – médiareferens pap) MNO-val megosztott adventi gondolatai
Ajándékozás – Magának a karácsonynak a megünneplése mára teljesen átváltozott. Az ajándékozás régen nem az ajándék anyagiakban való lemérhetőségében merült ki. Maga a tartalom, hogy törődöm a másikkal, gondom van rá, ezt jelentené. A szeretetem egy részét átadom neki, és ő ezt elfogadja. Gondoljunk bele, ha a szerelmes egy szál rózsával megy a randevúra, nem fogják rajta számon kérni, hogy miért nem hatvan szál rózsával ment. A háromkirályok sem a kis Jézus babaszobáját rendezték be
Várni – Igazából engedni kellene az adventet adventnek, jelentése szerint várakozásnak lenni. Ne csináljunk belőle előkarácsonyt, az ünnep december 25-én kezdődik. És jöjjünk rá arra, hogy mennyire jó is várakozni. Gondoljuk végig, mennyire kevés a várakozás az életünkben, pedig mennyire fontos. A földműves várja az év bizonyos szakaszát, nem tudja siettetni. A kismama is kilenc hónapig várakozik gyermeke születésére, a fiatalok is várnak arra, hogy megkezdődjön a nagybetűs élet – rengeteg pozitívumot szabadít fel bennünk a várakozás. Ha megtanulnánk újra várakozni, az például nagy ajándék lenne adventtől. A profán élet kereteit tekintve kijelölhetnénk négy estét, amikor telefon, tévé, számítógép ki van kapcsolva, helyette beszélgetünk, egy kis zenét hallgatunk, könyvet olvasunk. Ezenkívül a hajnalokat ha fölfedezi az ember, az is sokat adhat.
Koszorú – Rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében. Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében.
Rorate – A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok egek onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét. A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban. Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van, a harmatból él minden növény és állat.
Színek – Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást. Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal. Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.
A századok során sok pogánykodás és konzumizmus rápottyant a várakozás időszakára, az ünnepkörnek azonban van természetes, eredeti, egyházi fejlődéstörténete is, talán nem közismert, hogy eredetileg a vízkeresztbe „torkollott” az időszak. A IV. században a gallikán liturgiában csírázott ki, és a felnőttkeresztelést – a januári vízkeresztet – megelőző heteket ölelte fel. A december 25-ei végállomást az V. században ragasztották naptárra (Szent Szimpliciusz pápa), voltaképp ekkortól advent az advent, a négyes várakozás hónapja. Miért pont négyes? Az egyház ekkor emlékezik Jézus Krisztus betlehemi születésére, ekkor várjuk mind a személyes életünkben a nagy változás bekövetkezését – a körülményeket például a fent említett módokon fejleszthetjük ki –, a találkozást a halálkor, illetve a keresztények szintén Krisztus eljövetelét, másodjára.
Három különösen fontos, a szentmisében összekapcsolódó szimbólumköre van adventnek, az egyik a liturgikus lila szín, a másik az „alkalmazási terület”, vagyis a hajnali szentmise (rorate), a harmadik pedig a koszorú. Utóbbi gyökere 1838-ra nyúlik vissza, egy német evangélikus lelkész, Johann Heinrich Wichern ekkor szekérkerékre erősített gyertyákat gyújtott minden karácsonyváró decemberi napon – a vasárnapokon eggyel nagyobbat –, hogy jobban teljen az idő, és a fény egyre nagyobb legyen. A kéttucatnyi gyertyából az idők során a vasárnapokat jelképezve négy maradt, három lila és egy rózsaszín díszítéssel – de erről hamarosan –, a szekérkerékből pedig természetes anyagokkal ékesített fenyőkoszorú.
Megyünk visszafelé: a katolikus templomokban ősrégi szokás a hajnali szentmise (hétfőtől szombatig), ma már igen népszerű a fiatalok és a középkorosztály körében is, mert munka-, illetve iskolakezdésre már régen vége van, de mégsem irreális időben kezdődik. Jelképe ez Jézus anyjával, Szűz Máriával együtt a várakozásnak. (Akinek kedvezőbb a délutáni lelki táplálkozás és budapesti, a ferences Barsi Balázs adventi lelkigyakorlatos „sorozatát” ajánljuk az első hétre.) A lila szín pedig, amiben a miséző papot látjuk, és amilyen díszítésű az adventi koszorú fehér gyertyája is, a bűnbánat és az elmélyülés szimbóluma – rózsaszínnel a harmadik, a Gaudete (vagyis öröm-) vasárnap ékeskedik.
Volna egy-két régi-új tippünk is adventre: talán mindenki számára ismert az adventi naptár, melyet a boltokban tapasztaltaktól eltérően nem a Verdák, nem A Gyűrűk ura, de még csak nem is a Thomas, a gőzmozdony producerei találtak fel, ennek fényében a gyermekeknek érdemes kézileg, két kartonpapírból összerakni. A gyermekek minden nap kinyithatnak egy ablakot a 24-ből, az ablakba pedig csoki, cukorka vagy egy-egy jó cselekedetre buzdítás is elhelyezhető. Ahol több gyermek van és már nem túl kicsik, ott lehet „húzni”, ez a következőképpen néz ki: a családtagok kis papírra írják a nevüket, és egy kalapban összegyűjtik mindet. Ezek után mindenki húz egy nevet, akinek a következő adventi hétben kedvében kell járnia úgy, hogy a jelekből ki lehessen találni a jótevő személyét.
Az egyház is „játszik” a papírokkal: az első adventi vasárnappal a naptárban új egyházi év kezdődik.
