Várakozás: a plázák nyomulhatnak, advent szilárdan áll

Az évezredes hagyományok nincsenek tekintettel a mohó üzletpolitikára, advent nem kezdődik minden egyes évben egy héttel korábban. A várakozás kezdetén filmre vettük az MNO adventi koszorújának elkészültét.

Koszorú – Rajta négy nagy fehér gyertya, amelyek a vasárnapokat jelentették, és kis pirosak a hétköznapoknak megfelelően. Vizuálisan segített advent megjelenítésében. Ez már karácsonyi szimbolika: ugyanúgy a karácsonyfát is ott „találták ki”, a németországi evangélikus egyház körében.

Rorate – A mise a „Rorate coeli – Harmatozzatok egek onnan felülről” kezdetű énekből kapta a nevét. A mai ember számára talán nem nagyon világos a bibliai kép, de a magyarázata ebben áll: az Isten kegyelme, áldása úgy száll le az égből a földre, ahogy hajnalban a harmat megnedvesíti a földet. Nem viharban, felhőszakadásban. Ne feledjük, félsivatagos területen élt a Biblia népe, ahol eső tán csak félévente van, a harmatból él minden növény és állat.

Színek – Az egyház mindig is a liturgia jelképeivel fejezte ki a változást. Adventben a mise ruhaszíne lilára vált, ez a megtérésnek, a bűnbánatnak a gondolatát hívja elő, önvizsgálatra, önmagunkkal való szembenézésre ösztökél. Dísztelenebb a templom is. Jelképe ez annak, hogy ilyenkor az ember visszafogja önmagát, testi önmegtartóztatást is vállal. Természetesen nem ugyanúgy, mint nagyböjtben. Itt nem annyira a testi böjtölés, hanem az önmagunkba térés a fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben. A belső pusztaságunkban pedig meghalljuk Isten szavát.

A századok során sok pogánykodás és konzumizmus rápottyant a várakozás időszakára, az ünnepkörnek azonban van természetes, eredeti, egyházi fejlődéstörténete is, talán nem közismert, hogy eredetileg a vízkeresztbe „torkollott” az időszak. A IV. században a gallikán liturgiában csírázott ki, és a felnőttkeresztelést – a januári vízkeresztet – megelőző heteket ölelte fel. A december 25-ei végállomást az V. században ragasztották naptárra (Szent Szimpliciusz pápa), voltaképp ekkortól advent az advent, a négyes várakozás hónapja. Miért pont négyes? Az egyház ekkor emlékezik Jézus Krisztus betlehemi születésére, ekkor várjuk mind a személyes életünkben a nagy változás bekövetkezését – a körülményeket például a fent említett módokon fejleszthetjük ki –, a találkozást a halálkor, illetve a keresztények szintén Krisztus eljövetelét, másodjára.

Három különösen fontos, a szentmisében összekapcsolódó szimbólumköre van adventnek, az egyik a liturgikus lila szín, a másik az „alkalmazási terület”, vagyis a hajnali szentmise (rorate), a harmadik pedig a koszorú. Utóbbi gyökere 1838-ra nyúlik vissza, egy német evangélikus lelkész, Johann Heinrich Wichern ekkor szekérkerékre erősített gyertyákat gyújtott minden karácsonyváró decemberi napon – a vasárnapokon eggyel nagyobbat –, hogy jobban teljen az idő, és a fény egyre nagyobb legyen. A kéttucatnyi gyertyából az idők során a vasárnapokat jelképezve négy maradt, három lila és egy rózsaszín díszítéssel – de erről hamarosan –, a szekérkerékből pedig természetes anyagokkal ékesített fenyőkoszorú.

Megyünk visszafelé: a katolikus templomokban ősrégi szokás a hajnali szentmise (hétfőtől szombatig), ma már igen népszerű a fiatalok és a középkorosztály körében is, mert munka-, illetve iskolakezdésre már régen vége van, de mégsem irreális időben kezdődik. Jelképe ez Jézus anyjával, Szűz Máriával együtt a várakozásnak. (Akinek kedvezőbb a délutáni lelki táplálkozás és budapesti, a ferences Barsi Balázs adventi lelkigyakorlatos „sorozatát” ajánljuk az első hétre.) A lila szín pedig, amiben a miséző papot látjuk, és amilyen díszítésű az adventi koszorú fehér gyertyája is, a bűnbánat és az elmélyülés szimbóluma – rózsaszínnel a harmadik, a Gaudete (vagyis öröm-) vasárnap ékeskedik.

Volna egy-két régi-új tippünk is adventre: talán mindenki számára ismert az adventi naptár, melyet a boltokban tapasztaltaktól eltérően nem a Verdák, nem A Gyűrűk ura, de még csak nem is a Thomas, a gőzmozdony producerei találtak fel, ennek fényében a gyermekeknek érdemes kézileg, két kartonpapírból összerakni. A gyermekek minden nap kinyithatnak egy ablakot a 24-ből, az ablakba pedig csoki, cukorka vagy egy-egy jó cselekedetre buzdítás is elhelyezhető. Ahol több gyermek van és már nem túl kicsik, ott lehet „húzni”, ez a következőképpen néz ki: a családtagok kis papírra írják a nevüket, és egy kalapban összegyűjtik mindet. Ezek után mindenki húz egy nevet, akinek a következő adventi hétben kedvében kell járnia úgy, hogy a jelekből ki lehessen találni a jótevő személyét.

Az egyház is „játszik” a papírokkal: az első adventi vasárnappal a naptárban új egyházi év kezdődik.