1991-ben Budapesten szűnt meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST). Ekkoriban fűnek-fának tartoztunk, de csak a tőkés relációban. Magyarország mindenkitől követelt, nekünk tartoztak, ez végig jellemző volt a szocialista blokkban. Az 1968-as reform után pedig különösen jellemző volt, hogy Magyarország a KGST felé követelő pozícióban volt. Két ország volt csak ilyen helyzetben: a Szovjetunió, aki a többiekkel szemben követelt, és mi, magyarok. A felírt adósságokat lassú, fokozatos szállításokkal törlesztette Moszkva Magyarországnak, és sajnos nem azokkal a termékekkel, amelyek igazán szükségesek lettek volna nekünk.
A KGST tagállamai még a 80-as években is egymással bonyolították le a külkereskedelmük kétharmadát. Az 1973-as olajválság vagy olajárrobbanás 1973. október 17-én kezdődött. 1973-ban az OPEC bejelentette, hogy felfüggeszti az olajexportot azokba az országokba, amelyek Izraelt támogatják. Hazánk már közvetlenül a második világháború után csatlakozni akart az új nemzetközi pénzügyi intézményekhez. A magyar–amerikai kapcsolatok 1963-as normalizálódása után Nyugaton szorgalmazták Magyarország IMF-tagságát. Az MSZMP PB 1967-ben megadta a felhatalmazást a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolatfelvételre. Az 1966–70-re szóló előzetes szovjet–magyar kereskedelmi tárgyalások a magyar fél számára kedvezőtlenek voltak.
Nagyon-nagyon kezdetén álltunk a fogyasztási javakkal való ellátottságnak. A 60-as évek közepén Magyarországon ezer családra három gépkocsi, nyolc hűtőszekrény, tizennégy porszívó jutott, míg 1970-ig ezer családra ötven televízió. Később ezt a szovjetek sérelmezték, hogy náluk sokkal alacsonyabb az életszínvonal, mint nálunk. Nemhogy hitelbe nem lehetett gépkocsit venni, de csak KGST-gépkocsit lehetett venni, és annak az árát is félig be kellett fizetni, aztán várni kellett 3-4 évig, és utána lehetett átvenni a gépkocsit. Nemhogy hitelről nem volt szó, hanem a lakosság hitelezett az államnak.
A videó a Hír Televízió műsorának ismétlése.
