Az óceáni mély vizek legfontosabb forrásai az Antarktiszt körülvevő óceánok. Az itt képződött sűrű, roppant sós vizek alkotják a világ óceánjainak mintegy 60 százalékát, és nagymértékben befolyásolják nemcsak az áramlatokat, hanem a klímaváltozást is.
A déli-sarki fenékvíz áramlása észak felé oxigénben dús vizet szállít a Csendes-óceánban egészen az északi szélesség ötvenedik fokáig, az Atlanti-óceánban pedig a negyvenötödik fokig. Gyakorlatilag minden víz, amely a Csendes- és az Indiai-óceánban 3 Celsius-foknál, az Atlanti-óceánban 2 Celsius-foknál hidegebb, ebbe a típusba tartozik. Kialakulásában különösen fontos szerepet játszik a tengeri jég képződése. Megfagyáskor az oldott sóknak körülbelül a 30 százaléka kerül a jégbe, a maradék besűríti a már amúgy is rendkívül hideg környező vizet.
A korábbi évtizedekben három helyet is felfedeztek, ahol fenékvíz kialakul a Déli-sarkvidéken, a negyedik „forrásról” azonban csak gyanították, hogy hol van, mert hajóval megközelíthetetlennek bizonyult. De nem az elefántfókák számára. Az ausztrál kutatócsoport húsz állatot alkalmazott, amelyeket 100-200 gramm súlyú érzékelőkkel láttak el. A fókák akár napi hatvan merülést is teljesítettek a zord téli időben, fejükön a műholdas adóval egybeépített berendezésekkel. Nem egyszer 1800 méter mélyre is alábuktak a jéghideg, sűrű vízbe.
„Hála az állatoknak, megtaláltuk a motor negyedik dugattyúját” – érzékeltette a tengeri emlősök közreműködését Guy Williams kutató. A déli elefántfóka a ragadozók rendjébe tartozó fókafélék egy faja. A legtestesebb fókaféle: akár hatméteresre is megnőhet, tömege eléri a négy tonnát. Egyedei az egész déli óceánban portyáznak, táplálékukat – főleg halakat – részben a jégtakaró alól szerzik. Dél-Amerika, Afrika és Ausztrália partjainál egyaránt megfordulnak.
